A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Tóth Melinda még középiskolás diákként teljes erőbedobással színésznőnek készült.
Miután az Eötvös-gimnáziumban leérettségizett, Tóth Melinda a Pesti Magyar Színiakadémián elvégzett egy évet, aztán úgy döntött, nem folytatja a színészi pályát.
– Elgondolkodtam rajta, hogy mit is szerettem a legjobban a színházban és a színjátszásban – mesélte lapunknak. – Bármilyen szentimentálisan is hangzik, az volt a legmeghatározóbb számomra, amikor a Valahol Európában című darabban Éva dalát elénekeltem, és láttam, hogy a közönség több tagjának a szeméből is könnycseppek gördültek le, és mélyet sóhajtottak – vagyis a dalom által feldolgoztak valamit. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy segítő szakmát szeretnék választani. Először úgy terveztem, hogy drámapedagógus leszek.
Melinda beiratkozott a Széchenyi István Egyetem pedagógiai karának szociálpedagógus szakára, ahol rájött, hogy gyerekekkel tud a legjobban együtt dolgozni. A pandémia alatt elvégzett egy online drámapedagógus képzést, aztán lediplomázott, és egy évig más területen dolgozott. Ezután eldöntötte, hogy végre belekezd abba, amivel foglalkozni szeretne.
– Tavaly szeptemberben helyezkedtem el a Soproni Szociális Intézmény Gyermekek Átmeneti Otthonában, ahol már kamatoztathatom is a tudásomat. Ráadásul olyan környezetben, ahol a gyerekek többsége traumatizált – folytatta. – Közben új szenvedélyem is lett: a túrázás, melyhez megfelelő társakat találtam két mudi kutya személyében. A tenyésztőjüktől sokat tanultam az anyatermészetről, melynek hatására egy aranykalászosgazda-tanfolyamot is elvégeztem. Két fő célom, hogy a gyerekeket megismertessem a körülöttük lévő világgal, és támogassam őket abban, hogy képesek legyenek a problémáik megoldására. Szeptemberben kezdek egy erdei szenzomotoros tréninget, amely vegyíti a két területet, ami iránt elkötelezett vagyok: a gyermekek fejlesztését és a természetszeretetet.
Hogy Melinda idáig eljutott, abban a színjátszásnak óriási szerepe volt, hiszen a abból a készletből gazdálkodik, amit színészként felvett.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...