Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Dária kétszeres országelső
Horvath Dária Antónia másodikos kora óta orvosnak készül. Fotó: Filep István

Sokoldalú fiatal tehetség

Dária kétszeres országelső

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Országos első helyezést ért el Horvath Dária Antónia a Pécsi Tudományegyetem „Tudomány, ami összeköt” című versenyének középiskolás szekciójában. Egy héttel később pedig a német nyelvi OKTV országos döntőjét is megnyerte.

„A fájdalomcsillapítás isteni cselekedet” – Hippokratész idézetének szellemében írta meg dolgozatát Dária, akinek édesanyja magyar, édesapja horvát. A lány rendkívül sokoldalú: érdekli a történelem, szabadidejében novellákat ír, hobbija és szenvedélye a német nyelv, és másodikos kora óta orvosnak készül.

– Több orvos is van a családunkban, köztük anyai nagyapám, Altorjay István, aki Magyarország első gyermeksebész professzoraként az egész életét mások megsegítésének szentelte – mesélte a Széchenyi-gimnázium 12.C osztályos tanulója, akit dr. Somogyi Csilla készített fel a biológiához kötődő megmérettetésre. – Egyre inkább úgy érzem, hogy nagyapám példáját szeretném követni.


Annak ellenére, hogy a pécsi döntőn tudta csak meg, hogy 15 perc helyett csupán 10 perce van prezentálnia a dolgozatát, a komplex világlátású lány olyan remekül teljesített, hogy az egyetem legnevesebb orvosaiból álló zsűri tagjai elhalmozták dicséretekkel. Nem alakult ez másképp a német nyelvi OKTV budapesti döntőjén sem, ahova a felkészítő tanárával, Kaszás Emőkével utazott.

– Kétnyelvű nevelésemnek köszönhetően valószínűleg könnyebben ragadnak rám a nyelvek, ám a győzelem fáradságos munka gyümölcse – folytatta. – Gyerekkorom óta német nyelvű filmeket nézek, könyveket olvasok, a szókincsemet pedig az iskolában még nyelvtani tudással is igyekeztem kiegészíteni.

Dária kicsit félt a döntő nyelvtani részétől, de jól vette az akadályokat. Eredményére azért is büszke, mert olyanokkal mérte össze a tudását, akik gyerekkoruk óta németül beszélnek valamelyik szülőjükkel, miközben ő még csak emelt óraszámban sem tanulja a nyelvet. Mivel angolból van már egy C1 típusú nyelvvizsgája, most a francia következik.

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...