Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Csiszár Ákos  büszke iskolájára
Csiszár Ákos részt vett és felszólalt a Lackner-iskola 40 éves ünnepségén Fotó: soproni téma-Archívum

Csiszár Ákos büszke iskolájára

| Rázó László | Soproni fiatalok

Megalapozta a sportpályafutá­sát, ezáltal az egész életére ko­­moly és pozitív hatással volt a Lackner Kristóf Általános Iskola – Csiszár Ákos önkormányzati képviselő így emlékszik vissza az oktatási intézményre, amely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját.

– Nekem a valódi alma matert jelenti az egykori iskolám, igazi, nagybetűs LACKNERES-nek érzem magam a mai napig – mondta Csiszár Ákos. – Erőt, ki­­tartást és biztos alapokat adott az iskola, ennek is köszönhetem, hogy egészen a legmagasabb osztályig ívelt a labdarúgó karrierem. Rengeteg mozgásformát ismertem meg a sporttagozaton, amely nem csupán a pályafutásomra, hanem az egész életemre nagy hatással volt, hiszen a mai napig ezer szállal kötődöm a sporthoz. 

Az önkormányzati képviselő, aki az SC Sopron elnöke is egyben, köszönetet mondott egykori kiváló tanárainak a türelemért és kitartásért. Mint mondta, sok iskolás társával együtt eleven gyerek volt, de megadta a kellő tiszteletet a nevelőknek.

– A mai lacknereseknek azt kívánom, hogy legyenek épp olyan büszkék iskolájukra, mint amilyen én voltam és vagyok – zárta Csiszár Ákos.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...