Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Cseh fiatalok a Handlerban
A cseh asztalos tanulók szakmai gyakorlaton is részt vettek Fotó: Folcz Tóbiás

Cseh fiatalok a Handlerban

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Diákcsere­program keretében fogadtak cseh vendégeket a közelmúltban a Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolájában. A hét diák és két kísérőjük tartalmas programokon vett részt az asztalos szakmabeliekkel.

A csehországi kisváros, Slavkov u Brna egyik szakképző iskolája két évvel ezelőtt cserekapcsolatot ajánlott fel a soproni Handler-iskola vezetőségének. A hasonló képzési területeken működő két intézmény azóta rendszeresen együttműködik: oda-vissza látogatásokat szerveznek. Három héttel ezelőtt a csehországiak voltak városunkban, a soproniak pedig decemberben viszonozzák a „vendéglátást”. 

– Minden évben négy–négy napot töltünk együtt a csereprogram keretében – tudtuk meg Kánitsch Tamástól, a Handler-iskola tanműhelyvezetőjétől. – A közös élményeket tavaly még tetézte, hogy a csehek meghívtak minket országos szakmai versenyükre, mi pedig a magyar asztalos csapatversenyre vittük el őket.

A cseh diákok két nap szakmai gyakorlaton vettek részt a Hőközpont utcai tanműhelyben. A handlerosokkal közösen elkészítettek egy faipari projektterméket.

– Nálunk elsősorban a modern technológiákkal ismerkednek a külföldi diákok, mi pedig náluk a hagyományos kézi műveleteket gyakoroljuk – tette hozzá Folcz Tóbiás szakmai oktató. – Vendégeinket üzemlátogatásra vittük, és megmutattuk nekik Sopron és környéke látnivalóit.

Az idei év különlegessége volt, hogy éppen ebben az időpontban rendezték meg az Euroskills versenyét, így közösen ezt is megtekintették. A cseh kísérőtanár elmondta, elégedettek a cserekapcsolat működésével, és szeretnék, ha folytatódna.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...