Anyaság és tudományos karrier
2025. 03. 19. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Széchenyi István szellemisége ösztönözte városunk vezetőit arra, hogy megalapítsák a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjat, amellyel a magyar felsőoktatásban tanuló, tehetséges soproni fiatalokat támogatják. Az öt díjazott egyike Nagy Cintia.
Nagy Cintia idén végez a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. A kedves fiatal lány már az oviban is doktorosat játszott.
– Öt éve költöztem a családommal Sopronba – mesélte Cintia. – A győri Krúdy-gimnázium angol két tannyelvű képzésére jártam. A középiskolai évek alatt már tudatosan készültem az orvosi pályára, tudtam, hogy egyszer az emberek gyógyítására szeretném fordítani a megszerzett tudást.
– Az egyetemen eltöltött évek során fontosnak tartottam a közösségi életben való részvételt is – folytatta az orvosjelölt. – Az Instruktor Öntevékeny Csoport tagjaként gólyák mentorálásával foglalkozom, mi szervezzük többek között a nemzetközi karnevált is, melynek célja a külföldi és a magyar hallgatók közötti kapcsolat kialakítása.
Cintia szakmai tudását a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének tagjaként is bővíti. Nagy élvezettel vesz részt az óvodások játékos oktatásában. A világszervezet részeként volt már Brazíliában is sebészeti gyakorlaton. Ám nem ez az egyetlen külföldi útja: a hallgatói önkormányzattal kétszer utazott Kárpátaljára, ahol magyarlakta kis falvakban ingyenes szűrővizsgálatot szerveztek az egészségügyi ellátástól elszigetelt lakosoknak. Kétszer képviselte az egyetemet egy-egy nemzetközi csapat részeként Moszkvában sebészeti versenyeken. Az ösztöndíjjal járó anyagi támogatást a rezidensképzés időszakára teszi félre, hogy szakmai konferenciákon, továbbképzéseken vehessen részt.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Nem véletlenül vállalta Nikl Ágoston a Semmelweis egészségverseny összefogását: a Szent Orsolya Gimnázium 11.ag osztályos diákja ugyanis orvos szeretn...