Szenvedélye a sportfotózás
2025. 03. 12. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Márkus Boróka a verselés helyett új önmegval...
Két biológiaversenyen is rangos helyezést ért el Grieszler Gellért, aki szereti a kémiát is, így az is elképzelhető, hogy később az orvosi pályát választja. A széchenyis fiú szenvedélyesen gyűjti a régi telefonokat.
A Széchenyi István Gimnázium 9. osztályos tanulója tagja volt annak a csapatnak, amely 6. helyezést ért el a Kitaibel Pál nemzetközi középiskolai biológiai és környezetvédelmi tanulmányi versenyen (Lelkes kis biológusok, Soproni Téma, 2024. május 29.), emellett megnyerte a Fazekas biológiaversenyt. Mindkét megmérettetésre dr. Bérczy Dóra Judit tanárnő készítette fel.
– A Fazekas-verseny két fordulóból állt, az elsőben esszét kellett írnunk – mesélte a mosolygós fiú. – Két téma, a növényi mérgek, illetve a szerves drágakövek közül választhattunk. Én a soproni óvodák kertjében előforduló mérgező növényekről írtam, pedagógiailag és biológiailag is megközelítve a témát. Esszém végén megoldási javaslatokkal is szolgáltam arra vonatkozóan, hogy ezeket a mérgező növényeket milyen honos fajokra lehetne kicserélni.
A versenyzők az esszé alapján jutottak be a második fordulóra, ahol a témájukat három percben kellett előadniuk. Gellért – a házigazda Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumot megelőzve – nyerte meg a versenyt, így a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület felkérte, hogy az esszéje kicsit kibővített anyagából tartson előadást. A fiú természettudományos osztályba jár, humán és reál versenyeken egyaránt indul. A biológia a kedvenc tantárgya, és mivel a kémia is közel áll hozzá, lehetséges, hogy később az orvosi egyetemre jelentkezik. Mivel még csak kilencedikes, bőven van ideje eldönteni, milyen hivatást választ. Szabadidejében 3D-tervezéssel foglalkozik, és múlt századbeli, hiánytalan állapotban lévő, tárcsás telefonokat gyűjt.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Márkus Boróka a verselés helyett új önmegval...
Élménnyé kell tenni a mozgást a gyermekeknek! – jelentette ki a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.