Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

A Dirty Dance újabb produkciójában indiai táncost alakít a fáys diák

Betti szenvedélye a tánc

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A gyermekkori szárnypróbálgatások után Radics Bettina a Dirty Dance Sopron Egyesületben végre megtalálta a helyét. A tehetséges show-táncos szerepelt az X-Faktorban, és az Aidába is beválogatták.

Radics Bettinát legelőször háromévesen vitte el az édesanyja talajtornára. Mivel a kislány minden óráról sírva jött ki, inkább a modern tánccal próbálkozott a lelkes anyuka. Ez sem bizonyult telitalálatnak, úgyhogy következett a balett, majd tíz évvel ezelőtt a Dirty Dance Sopron Egyesület, ahol a mozgékony lány végre ki tudta bontakoztatni a tehetségét.


– Néha még visszatértem a baletthez, mivel úgy gondolom, nem attól lesz valaki jó táncos, hogy egy betanult koreográfiát tökéletesen elő tud adni, hanem attól, hogy minél több területen mozog otthonosan, és bele tudja vinni a saját érzéseit a produkciójába – mondja a fáys diáklány. – Színpadi látványtánccal kezdtem a táncstúdiónál – kezdetben szólistaként, majd több csoportba is bekerültem.


A versenyeken kívül hatalmas élményt jelentett Betti számára a Dirty Dance LED Light Crew-val az X-Faktor című tehetségkutató műsorban szerepelni, akárcsak az Aidában háttértáncosként fellépni.

Radics Bettina a barlangszínházban bemutatott Aidában is szerepelt Fotó: Németh Péter
– A casting előtt két nappal értesültem róla, hogy négy társammal együtt engem is kiválasztottak arra a feladatra, hogy a tánckart színesítsük – folytatja a kiváló kommunikációs képességekkel rendelkező ifjú hölgy. – Érdekes volt csak úgy hirtelen belecsöppenni a színház világába. A hajnalig tartó próbákon kívül semmi sem létezett az életünkben. Hogy mennyire megérte, csak akkor tudatosult bennünk, amikor a premiert vastapssal fogadta a közönség. Mindannyian sírtunk.
Betti elmondta, a Soproni Petőfi Színház Diótörő című balettjében szintén háttértáncosként láthatjuk majd. A távlati terveiről annyit árult el, hogy testnevelőtanári és edzői diplomát szeretne szerezni, és táncedzőként képzeli el magát a jövőben.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...