Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Benedek Elek nyomdokain
Benedek Huszár Botond az egyetemistáknak azt tanítja majd, hogyan tudnak minél több színházi elemet beépíteni a tanítási módszereik közé. Fotó: Filep István

„A közös munka után a hallgatók várhatóan sokkal nyitottabbak lesznek”

Benedek Elek nyomdokain

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A nagy mesemondó, Benedek Elek oldalági leszármazottja a híres felmenőjéről elnevezett Benedek Elek Pedagógiai Karon oktat ebben a szemeszterben drámapedagógiát. Mint mondta: a kihívás izgalmas, fel kell nőnie a feladathoz.

Benedek Huszár Botond a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán, majd a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikáció szakán végezte el a mesterképzést, amit később ugyancsak a marosvásárhelyi egyetemen az ötéves pedagógia mesterivel egészített ki. Számos színházi darabban játszott, voltak filmes és televíziós szerepei is. Több rangos elismerésben részesült, nem egyszer kiérdemelte a legjobb férfi főszereplő díját. Jelenleg szabadúszó színész, a Marosvásárhelyi Rádió hírszerkesztője és hírolvasója, valamint a Maszol.ro hírportál Maros megyei tudósítója.

– A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán a drámapedagógián belül a disztributív figyelem fejlesztését fogom tanítani: vagyis azt, hogy hogyan tudnak a pedagógusok minél több színházi és egyéb elemet beépíteni a tanítási módszereik közé, melyeknek köszönhetően jobban le tudják majd kötni azokat a gyerekeket, akikkel foglalkoznak – mesélte. – A szemeszter végén lesz egy kis vizsga, amikor a hallgatók a tanultakat bemutatják az egész csoportnak. Ehhez szükség lesz a kreativitásukra és kutatómunkára is.

Botond a három mesterképzés során sajátította el az oktatáshoz szükséges ismereteit, de színész és kommunikációval foglalkozó kollégái is segítettek neki egy olyan izgalmas tananyag összeállításában, amiből a leendő óvodapedagógusok tudnak építkezni.

– A közös munkánknak köszönhetően a hallgatók várhatóan sokkal nyitottabbak lesznek, könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni a gyerekekkel – folytatta. – Azok az eszközök, amelyeket én adok a kezükbe, abban segítik őket, hogy ez minél egyszerűbb legyen. Én megadom az alapokat, amit később természetesen mindenki továbbfejleszthet a saját egyéniségének, illetve az adott csoport igényeinek megfelelően.

Dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja és dr. Kissné Zsámboki Réka dékánhelyettes marosvásárhelyi látogatása során hívta meg vendégtanárnak Botondot, aki régóta foglalkozik kisebb-nagyobb gyerekekkel, így izgalmas kihívásnak és nagyszerű feladatnak tartja a lehetőséget. Ugyanakkor úgy gondolja: fel kell nőnie a feladathoz, hiszen Benedek Elek az üknagybátyja, ezért is különösen fontos a számára, hogy méltósággal és megfelelő színvonalon tudja a nagy előd mentalitását és üzenetét képviselni Sopronban. 

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...