Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Bemutatták első darabjukat
A Célkeresztben című darab egy mindennapos esetet mutat be: két fiatalt lefotóznak, amint egy buliban csókolóznak.

„Nem volt könnyű a szerep, de a csapat egysége rengeteget segített”

Bemutatták első darabjukat

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A Széchenyis Színjátszó Palánták múlt héten a tanáraiknak is bemutatták első önálló darabjukat, amely eddig osztatlan sikert aratott a nézők körében. A Célkeresztben című előadást rövidesen a „nagyközönség” is megtekintheti.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy sokévnyi kihagyás után, a tavalyi tanév elején indult újra a Soproni Széchenyi István Gimnázium színköre (Színjátszó palánták a SZIG-ben, Soproni Téma, 2025. május 14.). Akkor még 11-en tartoztak a jókedvű kis közösségbe, azóta viszont tizennégyre nőtt a tagok száma, köztük egy hetedikes, aki a társulat legfiatalabbja. A lelkes színjátszók az egyéves évfordulót a Célkeresztben című darab bemutatójával ünnepelték.

– Szeptember elején kezdtük próbálni a darabunkat, másfél hónap alatt összeraktuk, és november végén elő is adtuk szülőknek, barátoknak, rokonoknak – mesélte Szedenics Dominik, a színkör vezetője. – Eredetileg egy bemutatót terveztünk, de végül is akkora volt az érdeklődés, hogy két közel telt házas előadás lett belőle.

A Célkeresztben egy rendkívül aktuális, mindennapos esetet mutat be: egy osztály két tagját lefotózzák, amint egy buliban csókolóznak. A probléma ott kezdődik, hogy mindegyikük mással jár, a fotó pedig kikerül az internetre a főhős, Robert telefonjáról, aki viszont vétlen az ügyben. Innentől kezdve Robert támadások célkeresztjébe kerül, a darab pedig a valódi elkövető utáni nyomozás történetét tárja elénk a főhős szemszögéből.

– Onnantól kezdve, hogy kikerül a kép a telefonomról, fenekestül felfordul az életem: nemcsak az osztálytársaim és a barátaim fordulnak el tőlem, de még idegenektől is támadásokat kapok – avatott be a részletekbe a főszereplőt alakító Horváth Kristóf. – Ráadásul még egy cserediákkal is szerelembe esem, aki hamarosan visszautazik Hollandiába, és neki is bizonyítanom kell az ártatlanságomat. Nem volt könnyű a szerep, de a csapat egysége rengeteget segített.

Szedenics Dominiknak, a darab írójának és rendezőjének hatalmas kő esett le a szívéről, amikor látta, hogy a nézők értően és feszülten figyelnek. Még jó pár előadásra készülnek a 210-es teremben, amely otthont ad az SzSzP-nek, így rövidesen külsősök is megtekinthetik. A színkör pedig már készül a következő projektjére, az Ádámok és Évák ünnepére.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kilencéves a Macskakő

Kilencéves a Macskakő

2026. 01. 14. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, de már kilenc év telt el azóta, hogy a Soproni Múzeum Macskakő Gyermekmúzeuma megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. A születésna...