Szenvedélye a sportfotózás
2025. 03. 12. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Márkus Boróka a verselés helyett új önmegval...
– Gyerekek, tiétek az óvoda! – dr. Veres András püspök szavaival végre birtokba vehették birodalmukat a Szent Orsolya Óvoda gyermekei. A hétvégén ünnepélyes keretek között adták át a kilenc hónap alatt felépült intézményt.
Az óvodaavató ünnepi szentmise előtt a Szent Margit-templomban Oláh-Locsmándi Zsófia, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatóhelyettese, óvodavezető köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelten üdvözölte az óvoda gyermekei, a szülők és az óvónők mellett Soltész Miklós államtitkárt, dr. Veres Andrást, a Győri Egyházmegye püspökét, valamint az egyházmegye képviselőit, az építési iroda vezetőit, Józsa Dávid építészt, dr. Fodor Tamás polgármestert, Barcza Attila országgyűlési képviselőt, a megjelent önkormányzati képviselőket, intézményvezetőket. A szentmisét dr. Veres András celebrálta Marics Istvánnal, a Szent Margit-templom plébánosával és Kovács Gergő Vilmos iskolalelkésszel.
A mise után az ünnepség az új óvoda épületénél folytatódott. Oláh-Locsmándi Zsófia intézményvezető hangsúlyozta, az óvodából most már valóban csak egy dolog hiányzik: a gyerekek hangja, nevetése, önfeledt játéka. Az óvodások vidám őszi műsorukkal be is bizonyították, hangjuk élettel tölti meg az épületet, az udvart.
Dr. Kovács András, a Szent Orsolya-iskola igazgatója röviden felidézte az óvoda történetét az 1991-es indulástól a fenntartóváltáson és az önkormányzati településrendezésen át az új óvoda tervezéséig és elkészültéig. – Összefogással és jóindulattal még a leglehetetlenebb helyzeteket is meg lehetett oldani – emelte ki, majd köszönetet mondott mindenkinek, akinek segítségével megvalósult az óvoda.
– Az elmúlt nyolc évben a kormány segítette a gyermekek vállalását és nevelését – mondta el Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. – Az anyagi támogatás azonban önmagában nem ért célt, ha a lelki háttér – óvónők, tanárok, lelkészek munkája – hiányzik. Őrizzék meg ezt a csodát, mert vallom, hogy ez az óvoda nemcsak Magyarország, de Európa első tíz óvodájában benne van!
Az új óvoda épületét a kivitelező FÉSZ Zrt. nevében Khaut András igazgatósági tag adta át, kiemelve, ennek az épületnek a létrejöttében valódi csoda, példanélküli együttműködés valósult meg. Felkérte a gyerekeket, fejezzék be a művet, csináljanak igazi óvodát az épületből!
– Gyerekek, tiétek az óvoda! – adta át a püspöki áldás után dr. Veres András az épületet jogos használóinak.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Márkus Boróka a verselés helyett új önmegval...
Élménnyé kell tenni a mozgást a gyermekeknek! – jelentette ki a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.