A soproni mesebirodalom
2025. 06. 18. | Nagybodzsár KamillaMosolygós, tündérszárnyakat és manófüleket viselő gyerekek töltötték meg Sopront: immár 18. alkalommal rendezték meg a város egyik legkedveltebb csalá...
A SZIG történetében Ilyés Álmos volt a negyedik tanuló, aki kiérdemelte a Gróf Széchenyi István Nagydíjat. A gimnázium legrangosabb elismerését kitűnő bizonyítványai mellett a közösség érdekében végzett tevékenységének is köszönheti.
Ilyés Álmos hat évig járt a Soproni Széchenyi István Gimnáziumba, és ezalatt egy négyes sem csúszott be a bizonyítványába. Mivel a zenélés mellett nem volt ideje a diákelnökségre pályázni, viszont szeretett volna részt venni iskolája diákéletében, az előző ciklusban megbízott diákelnök-helyettesként tevékenykedett.
– Tíz éve kezdtem el gitározni a HofferSuliban, és az utóbbi két évben autodidakta módon, valamint dzsessztáborokban fejlesztem tovább magam – mesélte. – Szerencsére olyan közeg vesz körül, ami rendkívül motiváló. Alapító tagja voltam a suli Hétkereszt nevű zenekarának, most pedig két formációban is gitározom. A Hound Dogs R’n’r Tribute Banddel még a SopronFesten is szerepeltünk, Horváth Erikkel (ER1K) pedig körülbelül két hónapja kezdtünk el próbálni, és az Öröm a zene című tehetségkutatón Szombathelyen már harmadik helyezést is értünk el.
A sokoldalú fiú szereti a matekot, szívesen gondolkodik elemzően, ugyanakkor a humán tantárgyak is közel állnak hozzá, sokat olvas.
– Tizedik végén tisztáztam magamban, hogy leginkább a nyelvek és a matek az erősségeim, ezért úgy határoztam, hogy közgazdasági egyetemre jelentkezem majd – folytatta a mosolygós és gazdag szókinccsel rendelkező fiatalember. – A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Karán három szakot is megjelöltem: első helyen a gazdaság- és pénzügy–matematikai elemzés alapképzést, ami az egyetlen osztatlan közgazdasági képzés az országban.
És hogy honnan kapta Álmos ezt az érdekes nevet? Apukája adta neki, ő ugyanis erdélyi származású, és mindenképp olyan nevet akart választani a fiának, amit nem lehet románra lefordítani.
Mosolygós, tündérszárnyakat és manófüleket viselő gyerekek töltötték meg Sopront: immár 18. alkalommal rendezték meg a város egyik legkedveltebb csalá...
Gondolná valaki, hogy olyan gyerek is akad, aki nem várja a nyári szünetet? Almási-Thomka Zsombor márpedig ilyen, amin nem is lehet csodálkozni, his...