Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ábel azt tanulja, amit szeret

Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj: Öten kaptak elismerést

Ábel azt tanulja, amit szeret

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Csigó Ábel az egyike annak az öt fiatalnak, aki az idén elnyerte az önkormányzat által létrehozott Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjat. A fiatalember úgy érzi: az ELTE filozófia mesterszakával jól választott.

Sopron önkormányzata a Széchenyi-ösztöndíjjal a város felsőoktatásban tanuló, tehetséges fiataljait támogatja. Csigó Ábel második alkalommal érdemelte ki az ösztöndíjat.

– Most vagyok elsőéves az ELTE Bölcsészettudományi Karának filozófia mesterszakán – mesélte. – Leginkább a XX. századi német és francia bölcselet érdekel, de tulajdonképpen „mindenevő” vagyok.

Ábelt már a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum tanulójaként bemutattuk újságunkban (Ábelre ragadnak az idegen nyelvek, Soproni Téma, 2018. április 4.), ugyanis a nyolcosztályos gimnáziumi képzés során felsőfokú nyelvvizsgát tett németből és angolból, az utolsó évben pedig németből és latinból is előkelő helyen végzett az OKTV-n. Ezután nem volt meglepő, hogy az ELTE német nemzetiségi nyelvtanár és latin nyelvtanár osztatlan mesterképzésére jelentkezett. Két év után a tanulmányait germanisztika szakon folytatta, majd nagy váltás következett: rájött, hogy a filozófia jobban érdekli.

– Szeretem az óráimat, ezért úgy érzem, hogy jól választottam – folytatta. – A mesterképzés elvégzése után doktori képzésben szeretnék részt venni, majd az akadémiai világban maradni: kutatni és oktatni.

Az eltökélt fiatalember az ELTE Eötvös József Collegiumában lakik, ahol tagja a Filozófia Műhelynek és a Germanisztika Műhelynek is. A tanterven felüli órákon kívül aktív szerepet vállal az intézmény élénk közösségi életében. Szabadidejében olvas, koncertekre jár, barátaival tölti az idejét és – ha az időjárás is engedi – fut. Ha teheti, hazalátogat Sopronba is. Az ösztöndíjat a fővárosi élet finanszírozására fordítja.


Csigó Ábel az ELTE filozófia mesterszakán tanul, tagja az ­Eötvös-collegium szakmai műhelyeinek is. Fotó: Filep István

Kapcsolódó cikkek

Szakmája legjobbja

Szakmája legjobbja

2022. 06. 22. | Madarász Réka

Első helyezést ért el a Szakma Sztár versenyen eladó kategóriában Mikó Noémi. A vendéglátó iskola 11. osztályos tanulója ezzel a győzelemmel tetézte k...