Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A tündér bennünk van!
fotó: Soproni Téma-archívum

Június 9-én 10 órakor kezdődik a program az Erzsébet-kertben

A tündér bennünk van!

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

Megújult formában költözik vissza az eredeti helyszínére, az Erzsébet-kertbe a tündérfesztivál. A gyermekek legnagyobb soproni ünnepe idén kétnapos lesz, illetve kiegészül egy barlangszínházi előadással is.

A Tündérfesztivál programszervezője, Szekeres Kriszta az elmúlt heti sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvény igazi „sopronikum”, az országban egyedülálló. Erre büszkék, szeretnének továbbra is méltóak maradni a gyökerekhez, és tovább fényesíteni ennek a páratlan eseménynek a hírnevét. Ezért is térnek vissza a program bölcsőjét jelentő eredeti helyszínhez, az Erzsébet-kerthez.


A rendezvény idén a pénteki barlangszínházi Cinderella előadással kezdődik, az az ExperiDance produkciója és a hétvégén minden nap látható. Szombaton délelőtt 10 órától egészen este hatig tartanak a különböző programok az Erzsébet-kertben. Ekkor a kézműves-foglalkozásoktól kezdve, az ügyességi és kalandjátékokon, interaktív foglalkozásokon át a 25 kamerás Tündér Pillanatfotózásig hatvanféle attrakció várja a kicsiket és a nagyokat. Ebből kiemelkedik a tizenhárom állomásból álló kincskereső játék, díszvendégként érkezik Gimesi Dóra meséjének a hőse, a Csomótündér is.


A vasárnapi események központjában a családok állnak, a Fő téren és környékén számtalan ilyen tematikájú programot tartanak. Családi zenekarok lépnek fel, családi koreográfiákat adnak elő táncegyüttesek, tartanak családi áldást, apáról fiúra öröklődő mesterségek portékáiból nyílik kézművesvásár. Érkezik Varró Dániel a „költősimogatóba”, vele is találkozhatnak az irodalmat szeretők.


– „A tündér bennünk van” –  nemcsak képletesen, hanem a valóságban is megmutatkozott ez. Sok önkéntes dolgozik  a rendezvényen – zárta Szekeres Kriszta.
Három soproni múzeum is csatlakozott a rendezvényhez, amelyek nemcsak ingyenessé tették vasárnap a családoknak a belépést, hanem programokkal is készültek.

A múzeumigazgatók mondták:

Dr. Varga Tamás, az Erdészeti Múzeum igazgatója bejelentette: ők vasárnap nyitják meg az ország második állandó bonsai-kiállítását a nagyközönség számára. Mindemellett fából készült népi játékokat is ki lehet próbálni náluk, úgy, hogy közben faiparral kapcsolatos mesterségekkel (bognár, ács, asztalos) is megismerkedhetnek a látogatók.


Dr. Kovácsné Bircher Erzsébet, a Központi Bányászati Múzeum igazgatója hozzátette: náluk az élménybányát ezúttal bányamanók lepik majd el, de más meglepetés is várja a családokat.


Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója beszámolt arról, hogy az Ars Historica Társulat segítségével keltik életre a Storno-házban a Storno famíliát, a Macskakő Gyermekmúzeumban pedig a macska bajszával játszhatnak a családok.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...