Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A sokarcú ösztöndíjas
– Az ösztöndíj rendkívül jól jön, ugyanis nagy vágyam volt, hogy felvegyenek egy íráskurzusra – mesélte lapunknak ­Holpár Anna.

Holpár Anna másodéves a Budapesti Corvinus Egyetemen

A sokarcú ösztöndíjas

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Ahogy minden évben, idén is támogatja a soproni önkormányzat a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalokat. A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj öt nyertese közül Holpár Annával már találkozhattak újságunkban.

Holpár Anna annak idején még fuvolistaként szerepelt a Virtuózok című műsorban, és amikor beszélgettünk, éppen a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának fuvolista szakára készült. Már akkor írt kritikákat, és feltűnt személyiségének üde sokszínűsége.

– 2023-ban diplomáztam fuvolistaként. Most másodéves vagyok a Budapesti Corvinus Egyetem filozófia, politika, gazdaságtan alapszakán – mesélte. – A mi évfolyamunk volt az első Magyarországon, amelyik ezen a szakon kezdett el tanulni, annyira új. Az érdeklődési köröm ismeretében logikusabb lett volna, ha például az esztétika szakot választom, én viszont szerettem volna egy olyan világba belelátni, ami nem az elsődleges közegem.

A fiatal lány számára meghatározó volt, hogy Pécsett tagja lett egy bölcsész szakkollégiumnak. Még ma is ápolja a kapcsolatot a Kerényi-szakkollégistákkal, a közeljövőben előadást tart nekik a kritikai elméletekről. Emellett Anna szerkeszti a szakkollégium jelenlegi és alumni (korábbi) tagjaival együtt az Új Szem online folyóirat irodalmi és kritikai rovatát. A pozitív élményekből merítve a Corvinuson is csatlakozott a Társadalomelméleti Kollégiumhoz. Mindemellett még dolgozik is: online felületekre ír színházi és gyerekszínházi kritikákat, egy kiadó blogján pedig a friss megjelenésű könyveket ismerteti.

– Az ösztöndíj rendkívül jól jön, ugyanis nagy vágyam volt, hogy felvegyenek egy íráskurzusra, ahol olyan tanáraink vannak, mint Kemény Lili, Szőcs Petra, Szvoren Edina vagy Sipos Balázs. – Háromfordulós felvételi után végül tíz embert választottak, köztük engem is. Most nagyon sok újat mutat ez a közeg. Az ösztöndíjat a kétéves képzésre költöm – tette hozzá Anna.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Olivér kiváló szónok

Olivér kiváló szónok

2026. 04. 01. | Madarász Réka

Előkelő helyen végzett a X. Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokversenyen Páti Olivér. A széchenyis fiú nagy álma, hogy egy Forma–1-es csapat tagja l...

Középpontban az elfogadás

Középpontban az elfogadás

2026. 04. 01. | Huszár Judit

Máskép-másképp – különleges kiállítás nyílt a Liszt-központ aulájában. A soproni Autitok Egyesület idén már harmadik alkalommal írta ki pályázatát: ál...