Olteán Viktória kisgyermek kora óta énekelt, rajzolt, és tagja volt a Pendelyes Néptáncegyüttesnek. Minden vágya az volt, hogy miután leérettségizett a Handler Nándor Szakképző Iskola képzőművészeti osztályában, felvegyék a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szakára. Az álomból pedig valóság lett.

– Mind az ének, mind a képzőművészet az életem része maradt – mesélte lapuknak. – Sokáig énekeltem Fajkusz Attila gyerekeivel, a MOME-ra pedig sikerült bekerülnöm, és elvégeznem a BA képzést. Itt ismertem meg a férjemet, aki fotós. Rengeteget utaztunk, kétszer jártunk Indiában, és Vietnamba is eljutottunk. Egy idő után vettünk egy kis lakóautót, és hónapokig abban éltünk teljes egységben a természettel: a nappal keltünk és feküdtünk. Közben mindig volt valamilyen grafikai munkám, amit útközben is el tudtam végezni.

Az utolsó nagy útjukról Viki már várandósan érkezett haza, és rövidesen meg is született a kisfia, Andor Simon, aki most egyéves. Mivel Viki tágabb családja Sopronban él, rendszeresen hazajön, nemrég látogatta meg Sipos Ferencet, a Pendelyes vezetőjét. A nosztalgia hatására felmerült benne, hogy mennyire jó lenne, ha a tánc ismét az élete részét képezné.

– Furcsa kettősség jellemez: az utazások során tökéletes volt számomra a digitális munkavégzés, ugyanakkor egyre inkább nő bennem az igény a kézzel fogható, kicsit lassúbb tevékenységekre, ezért is végeztem el a MOME után egy keramikus OKJ-s tanfolyamot. Úgy gondolom, a gyerek és a vele járó helyhez kötöttség mellett ezt az irányt szeretném erősíteni. Hogy akarunk-e még gyereket? Egyelőre minden jól működik, Andor cuki, úgyhogy úgy állunk hozzá, hogy jó lenne belőle még több is.

Közben Vikiék nagy kutyások is lettek: három éve fogadtak örökbe egy kutyust, aki a közelmúltban sajnos elpusztult. Pár napja került a családba az előzőre nagyon hasonlító utód, akit már most megszerettek, és nem mellesleg segít fenntartani a kutyás napirendjüket.

Tekintse meg kvízünket!