Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Holper Anna bölcsészkarra és zeneakadémiára készül

A művészetek vonzásában

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Holpár Anna életében – és áhított jövőképében – párhuzamosan van jelen a fuvola és az irodalom. A lány visszafogott megjelenése versenyszellemet takar: rengeteg megmérettetésen szerepelt sikeresen.

Óriási hatással voltak Holpár Annára azok a regények, amelyek női főhőse – például Abigél – elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni. A 16 éves lány az Orsolya-iskolában töltött nyolc év után úgy döntött, a győri Révai Miklós Gimnáziumba jelentkezik. A nívós intézményben megtalálta a számításait, de soproni fuvolatanárától, Bálintné Horváth Erikától sem akart elszakadni, így idén magántanuló lett. Az ifjú hölgy kiváló tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet, ha akarna, kitűnő is lehetne, de fontosabb számára a saját magára fordított idő és a fuvola. 

– Idén játszottam többek között Bécsben és Vácon, legközelebb pedig 29-én állok egy színpadon a Pannon Filharmonikusokkal – mesélte Anna. – Ők egy országos válogató után kilenc középiskolás korú szólistát kértek fel közös játékra a Mesterek és tanítványaik koncerten belül. A szereplések a fuvolakvartettel szintén egész éven át futottak, aminek azért is örülök, mert nemcsak zenei, hanem utazási élményt is jelentenek.

Anna magyarból, filozófiából és történelemből indult az OKTV-n. Szintén ebben a tanévben ért el első helyezést a Pázmány Bölcs-Ész Tanulmányi Versenyen. A sikert még tetézi, hogy egyedüli tizenegyedikesként indult a végzősök között.

– A megmérettetésekre való felkészülés során jöttem rá, mivel is akarok foglalkozni – fejezte be az irodalmárjelölt. – Bölcsészkarra szeretnék jelentkezni, ezzel párhuzamosan pedig zenei tanulmányaimat a zeneakadémián vagy egy konziban folytatni.

Addig viszont Anna még jelentkezik minden pályázatra, amire csak tud, és könyvkritikákat ír egy győri magazinnak. Rajong a kortárs irodalomért, ragyogó stílusára már ­Simon Márton költő is felfigyelt.

Holpár Anna Fotó: Csigó Gergő

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...