Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A közösség szolgálatában
Boros Ákos és Folyi Bence Fotó: Németh Péter

Közösen vezették a diákönkormányzatot a Berzsenyiben

A közösség szolgálatában

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Két berzsenyis diák gyorsan egymásra talált hasonló habitusának köszönhetően: Boros Ákos és Folyi Bence egy évig közösen vezették a diákönkormányzatot, idén pedig együtt készültek fel egy tudományos konferenciára.

Bence és Ákos hamar összebarátkoztak, hiszen egyikük sem az a típus, akit letesznek a sarokba, és ott is marad. A 2018–19-es tanévben együtt irányították iskolájuk diákönkormányzatát, a LIDISZ-t.

– Valódi célunk nem volt, inkább a tenni akarás motivált bennünket. Rengeteg tapasztalatot szereztünk ebben az időszakban mind a szervezésben, mind a konfliktusmegoldásban – mesélte Ákos. – A legbüszkébbek talán arra vagyunk, hogy adventkor többhetes jótékonysági programsorozatot szerveztünk, melynek keretében élelmiszer- és ruhaosztást tartottunk, mozifilmet vetítettünk az iskolatársainknak, egy hétig mindennap élőzene szólt a Líceumban, és az iskolarádiót is újraindítottuk.

A humán beállítottságú Bencétől származott az ötlet, hogy induljanak a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáján (TUDOK). Tízperces előadást kellett tartaniuk egy önálló kutatásról. A kreatív fiatalemberek rendkívül érdekes témát választottak, a soproni szabadkőművesek pedagógiai programját. A felkészülésben az iskola igazgatója, Tölli Balázs segített nekik.

– Olyan témát szerettünk volna feldolgozni, ami egyszerre érdekes és hasznos – folytatta Folyi Bence. – Igyekeztünk bizonyítani, hogy a szabadkőművességet övező sztereotípiák többnyire az emberek tudatlanságából származnak, a titkos társaság eredeti ötleteit, gondolatait pedig átültettük a mai korba.

A fiúk úgy érezték, hogy nem találtak értő fülekre a zsűritagok sorában, amit annak tulajdonítanak, hogy társadalomtudományi, szociológiai témájukkal helytörténet kategóriába sorolták be őket. A hosszú hónapokig tartó felkészülés azonban nem volt hiábavaló, hiszen ők rengeteget fejlődtek közben. Mindkét fiatalember határozott jövőképpel rendelkezik: Ákos angol nyelven tanul majd turizmus–vendéglátás szakon, ugyanis az az álma, hogy országosan is hiánypótló kezdeményezésbe fog: nyit egy olyan éttermet, ahol az átlagemberek is hozzájuthatnak prémium minőségű ételekhez alacsony áron és fantasztikus környezetben. Bence sokáig jogásznak készült, de rájött, inkább pilóta szeretne lenni.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...