Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A jövő fizikusait díjazták
A versenyen idén három kategóriában hirdettek győzteseket. Fotó: Filep István

A jövő fizikusait díjazták

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

Véget ért a 43. Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny – a megmérettetésen indulókat múlt csütörtökön díjazták a Vasvilla aulájában tartott ünnepségen. A versenyen ezúttal sem csak hazai diákok vettek részt, a határon túlról is érkeztek tanulók.

– Városunk számára mindig különleges megtiszteltetés, ha olyan rendezvénynek adhat otthont, amely a tudást és a tehetséget állítja a központba – mondta köszöntőjében dr. Farkas Ciprián polgármester. – A fizika különleges tudomány. Egyszerre tanít meg minket alázatra és bátorságra, hisz ráébreszt arra, hogy milyen végtelenül összetett a világ, és arra ösztönöz, hogy kérdéseket tegyünk fel.

Bokor Ákos, az intézmény igazgatója beszédében hangsúlyozta: soha ennyien – összesen 70-en – nem jelentkeztek még a versenyre, mint idén.

Három kategóriában hirdettek győzteseket. Prokob Zsófia mechanika, Gombos Domokos hőtan és Papp Emese Petra elektromosságtan kategóriában ért el első helyezést.

Az eseményen részt vett dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester és Nagy Zsolt, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese is.

Az ünnepség az iskola épületénél található Vermes Miklós szobor megkoszorúzásával ért véget.


Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...