A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2016 óta csatlakozhatnak az iskolák a fenntarthatósági témahét című országos kezdeményezéshez. Az egyhetes programsorozat célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a fenntarthatóság fontosságára, és arra, hogy egy kis odafigyeléssel ők is rengeteget tehetnek a Föld védelméért.
Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás – ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha minél előbb nem változtatunk hozzáállásunkon és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért lényeges, hogy már iskolás korban ráébredjenek személyes érintettségükre. A múlt héten több soproni középiskolában is megszervezték a fenntarthatósági témahetet.
– A központilag ajánlott programot három osztályban valósítottuk meg, a 9. évfolyamokkal pedig ezen felül még megtekintettünk néhány ajánlott dokumentumfilmet is, többek között a tudatos vásárlásról és a globális felmelegedésről – tudtuk meg Kádárné Rácz Andreától, a SSzC Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziumának biológia–földrajz szakos tanárától. – Hétfőn Hárs Olivér, a Castanea Környezetvédelmi Egyesület elnöke tartott előadást a 9. K osztálynak az egyik kiemelt témában, a közösségi kertekről.
A Széchenyi István Gimnáziumban a természettudományos tantárgyakon keresztül, mindennapi példákkal igyekeztek közelebb hozni a diákokhoz a témát. Hétfőn a Szegedi Tudományegyetem két hallgatója, Treml Júlia és Tóth László tartott előadást Fesztiválozás és fenntarthatóság címmel.
– A VOLT Fesztivál bemutatásán keresztül próbáltuk formálni a fiatalok szemléletét – mesélte Treml Júlia. – A legtöbben a saját bőrükön is megtapasztalhatták, hogy egy fesztiválozónak olyan problémákkal kell megküzdenie, mint a rengeteg hulladék, a zaj- és légszennyezés, a nehéz közlekedés stb. Közösen igyekeztünk megoldást találni mindezekre.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...