Az első világháború során megkapta az egyik legmagasabb katonai kitüntetést, a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Katonacsalád sarja volt, édesapja főtörzsorvosként szolgált a hadseregben. A kiegyezést megelőző évben született Budapesten, Pozsonyban érettségizett, majd a bécsi Katonai Műszaki Akadémia végzőseként avatták hadnaggyá. Hamarosan vezérkari tiszti beosztást kapott, és haladt előre a katonai ranglétrán.

1913 tavaszától már ezredesi rangban a soproni 28. gyalogdandár, egyúttal a soproni helyőrség parancsnoka lett, ezért családjával együtt Sopronba, a Fenyves sorra költözött. Katonáival az orosz fronton harcolt, amikor 1917 augusztusában megkapta a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét, ezzel együtt a magyar bárói címet is.

Az 1918. novemberi összeomlást követően nyugállományba helyezték, és visszatért a családjához Sopronba. Kertészkedett és alig múlt 60 éves, amikor „befejezte földi pályafutását és megtért oda, ahol az ő katonai dicsőségének is számos részese az örök békében várja a feltámadást”.

Röviddel a temetés után Martini Róbert ezredes mozgalmat indított, hogy emeljenek Sopronban szobrot Willerding Rezsőnek, de ebből semmi nem lett. A Hősi temetőben lévő sírját 2007-ben az unokái, a Kanadában élő Péter, István, Rudolf és a Budapesten lakó Katalin és Judit újíttatták föl. Megemlítendő, hogy magának a hősi emlékműnek a rendbehozatalában is jeleskedett a Willerding család, ugyanis a tábornok Andrew és Charles nevű, szintén Kanadában élő dédunokáinak pénzadományából újították azt föl 2008-ban.