Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Viszi tovább az értékeket
Somogyvári Flóra már megtartotta az első soproni istentiszteletét, és találkozott a gyülekezet fiataljaival is.

A soproni miliő megérintette, meghatározó a lelkész számára

Viszi tovább az értékeket

| Köves Andrea | Panoráma

Új, fiatal lelkész érkezett nyár végén a Soproni Evangélikus Egyházközséghez. Somogyvári ­Flóra álma valóra vált azzal, hogy Sopronban teljesíthet szolgálatot.

A kedves, mosolygós Somogyvári Flóra számára soha sem volt kérdés, hogy szeretne közösségben, gyerekek, fiatalok között dolgozni. Nagy hatást tett rá tanárnő édesanyja elhivatottsága, vonzotta ez a pálya is. Ugyan már gyermekkorától az evangélikus gyülekezethez tartozott, ám igazán aktívan kamaszkorában kapcsolódott a közösséghez. Akkori gyülekezete lelkészének és feleségének a nyitottsága és empátiája megérintette Flórát is, ennek is köszönhető, hogy a pécsi gimnáziumi évei után az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus–lelkész szakán diplomázott. Ez után kezdte meg szolgálatát a Csurgói Evangélikus Egyházközségben, ám szerette volna magát kipróbálni másutt is. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke ajánlotta számára a soproni szolgálatot, amelyet nagy örömmel elfogadott az ifjú lelkész.

– A nyári Szélrózsa evangélikus ifjúsági fesztiválon találkoztam a soproni gyülekezet igazgató–lelkészével, Tóth Károllyal és a gyülekezet több tagjával, már a velük való beszélgetés is megerősített abban, hogy nagyon jó helyre érkezem majd – mesélte Somogyvári Flóra. – Azóta már megtartottam az első soproni istentiszteletemet is, és találkozhattam a gyülekezet fiataljaival. Talán a legszebb feladatomnak tekintem jelenleg, hogy a velük való heti találkozók minél tartalmasabban teljenek. Remek, erőt adó közösséghez tartozhattam középiskolás koromban, ezen értékek továbbvitele számomra igazi küldetés.

Sopron nem ismeretlen a lelkésznőnek, hiszen szüleivel és két testvérével együtt többször is nyaraltak, ahogy ő fogalmazott: az „egyedi, történelmi hangulatú” városban. Az itt tapasztalt miliő megérintette, meghatározó maradt számára. A belvárost már elég jól megismerte, és izgatottan várja, hogy felfedezhesse tartalmas séták során Sopron többi természeti és épített értékét is.


Templomszentelési istentiszteletet tartottak a felújított sopronbánfalvi evangélikus templomban vasárnap. Az eseményen a templom külső és belső megújulásáért is hálát adtak a hívek. Az ünnepi szertartáson Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Az eseményen dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint Mágel Ágost és Stöckert Tamás önkormányzati képviselő is részt vett. 


Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Soproni kalandozások

Soproni kalandozások

2025. 05. 07. | Köves Andrea

Nagy népszerűségnek örvendenek a Tourinform iroda sokszínű tematikus sétái, amelyek nemcsak a turistáknak, hanem a soproniaknak is izgalmas kalandozás...