Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Visszapillantás alkonyatkor – 25.

Visszapillantás alkonyatkor – 25.

| Panoráma

A faragott kövek, az utcák, meg a terek némán is üzennek, sugallanak, tanítanak. Megmutatják, merre kell menni. Nemcsak a fizikai valónkban kanyarítjuk rajtuk az életünket, de a szellemünkkel is olykor új irányokat veszünk. Tanítanak minket összetartozásra, szeretetre, szépségre. Az életre. Sorozatunk szerzője is sokat tanult a soproni macskaköveket járva…

(25.) Soprontól, szeretett szülővárosomtól természetesen nem szakadtam el. Hogy mennyire nem, azt egy későbbi, Hangok távolról című jegyzetemben fogalmaztam meg.

„Valahányszor ódon utcáit járom, arra gondolok, számomra most már egyszer és mindenkorra Sopron jelenti A VÁROS-t. Ahol gyermek- és ifjúkorom legfogékonyabb éveit töltöttem, s az idő múlásával szinte személyes kapcsolatba kerültem utcáival és tereivel, a házakkal és udvarokkal, s az olyan részletekkel, mint egy kapubelső szép kőfaragása, bejárat feletti ősi címer, kibontott gótikus ablak, kapualj ülőfülkéje.

A Fő téren a galambok turbékolása, a cipők kopogása és a beszélgetésfoszlányok mögött hallani vélem annak a lábasnak a csörömpölését, amely költözködésünk közben a megrakott kétkerekű kordéról a földre hullott, s aztán a japánakácok alatt (merthogy 1945 nyarán még azok állták körül a Szentháromság-szobrot) végiggurult a kövezeten. Más hangok focizni hívnak a romok közötti apró térségre (ahol most a családias hangulatú Palatinus szálló áll) vagy sétálni, beszélgetni; aztán anyám hangját hallom, arra figyelmeztet, siessek haza (az Új utca 21-be), mert már késő van.

A Szent György utcában arra számítok, hogy Horváth József festőművész közeledik felém. A Fő téren Kelemen úr áll a fodrászata előtt. A Széchenyi-gimnázium bejáratánál Kamondy tanár úr fogadja bátortalan köszöntésemet. A művelődési központ előtti gesztenyefa alatt Becht Rezsővel beszélgetek a város elsüllyedt irodalmi életéről. A postaigazgatóság impozáns épülete előtt pedig Csatkai Endre állít meg, és azt mondja: Éppen azon töprengek, édes fiam, hogy ugyan mit írassak a gyászjelentésemre. Mire én azt kérdezem tőle, miért foglalkozik ilyesmivel, ő pedig bölcsen azt válaszolja, mindent idejekorán kell elintézni.

A gótikus ablakokra, a kapuk feletti ősi címerekre, a szép kőfaragásokra nem tudok úgy felpillantani, hogy bennük pusztán csak a történetiséget, az esztétikumot, a megformálás finom ravaszságait, a gondos művességet lássam. S ez így van rendjén. Hiszen A VÁROS utcáit járom, ahol számomra minden elkezdődött.” (Kisalföld, 1987. május 9.). (Vége)

Aki a múltról mesél: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott. 1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek. 

Előző rész

Kapcsolódó cikkek

Szívet melengető programok

Szívet melengető programok

2024. 05. 15. | Köves Andrea

Jövőre ünnepli alapításának 35. évfordulóját a Lions Club Sopron jótékonysági szervezete. Az elmúlt hónapokban küldetésének megfelelően számos terület...