(24.) A váltás persze nem volt könnyű. A korábbiaknál is alaposabban kellett megismernem a soproni és a város környéki közélet folyamatait, finomszerkezetét, intézményeit és vezetőit, az állampárt különböző szintű helyi szervezeteinek funkcionáriusait, s ami a legfontosabb: meg kellett tanulnom világosan, közérthetően fogalmazni, hogy az olvasó valóban azt értse, amit az adott témáról közölni akarok. Bizonyos rituálékat persze be kellett tartani. Például, hogy a Magyarországon tartózkodó szovjet hadsereg „ideiglenesen állomásozik” az országban. Ettől eltekintve (a hetvenes években vagyunk!) szabad volt a pálya a témaválasztásban és a szövegek megformálásában. A helyi hatalmasságok érzékenységét azért ajánlatos volt figyelembe venni, már csak azért is, mert közülük, igaz, csak néhányan felfelé pillantva mindig igyekeztek túlteljesíteni.

Főszerkesztőként Lónyai Sándor megkapta a Magyar Távirati Iroda különböző fokozatú bizalmas jelentéseit és a nyugat-európai sajtó jelentősebb kiadványait, köztük a Spiegel című nyugat-német heti hírmagazint, amit, kérésemre, mindjárt a kezdetekben rendszeresen átadott/ elküldött nekem olvasásra. A Spiegel abban az időben folytatásokban közölte Heinrich Böll, Nobel-díjas író Katerina Blum elvesztett tisztessége című regényét, ami az Axel Springer jobboldali eszmeiségű kiadó kiadásában megjelenő, többmilliós példányszámú bulvárlap, a Bild-Zeitung munkatársainak aljasságait leplezte le regényes formában. A regény egymást követő epizódjait éjszakánként a Torna utca 6. alatti szoba–konyhás lakásunk konyháján olvastam nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel. Ha jól emlékszem, később tán recenziót is elkövettem róla a Kisalföldben. Egyébként ennek az irodalmi élménynek még két alkalommal is jelentősége lesz a későbbi életemben.

1974 augusztusában megismertem későbbi feleségemet, a Sopronkövesdről származó dr. Pete Ilonát, aki Győrben, a megyei kórház II. számú belgyógyászatán dolgozott orvosként. 1975. március elsején kötöttünk házasságot.

Már több hónapja soproni tudósítóként dolgoztam, amikor azt kértem Lónyai Sándortól, hogy előbb-utóbb hadd kerüljek a győri szerkesztőségbe, mert a távházassággal járó bonyodalmak (az egyik hétvégén feleségem utazott Győrből Sopronba, a másik hétvégén én utaztam Sopronból Győrbe) egyre több gondot jelentettek. Némi türelmet kért, de végül is 1975 őszén lehetővé tette, hogy Győrbe költözhettem feleségemhez, az adyvárosi panelrengetegbe, a Munkásőr út 60. alá. Ezzel elkezdődtek győri éveim, ami már egy másik, két évtizedig tartó történet.

(Folytatjuk.)