Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Visszapillantás alkonyatkor – 18.

Soproni évek: Dr. Kloss Andor önéletrajzi feljegyzései

Visszapillantás alkonyatkor – 18.

| Panoráma

A faragott kövek, az utcák, meg a terek némán is üzennek, sugallanak, tanítanak. Megmutatják, merre kell menni. Nemcsak a fizikai valónkban kanyarítjuk rajtuk az életünket, de a szellemünkkel is olykor új irányokat veszünk. Tanítanak minket összetartozásra, szeretetre, szépségre. Az életre. Sorozatunk szerzője is sokat tanult a soproni macskaköveket járva…

(18.) Egyetemi tanulmányaim befejeztével az Állami Vizsgáztató Bizottság 1966. június 15-i határozata alapján magyar–történelem szakos tanárnak nyilvánított (Debrecen, 1966. június 22.). Ezzel megkezdődött életemnek az a szakasza, amikor az új ismeretek befogadójából átadójává kellett lennem azzal a kötelezettséggel, hogy tudásomat folyamatosan bővítem, és az évek múlása, meg az öregedés ellenére is szellemileg nyitott vagyok a friss tudás befogadására. (Az utóbbit illetően a sors mind a mai napig kegyes volt hozzám, minden fizikai nyűgöm és a különböző betegségek ellenére sikerült megőriznem szellemem viszonylagos frissességét, a nyitottságot a világ dolgai, köztük az irodalom és a történelem iránt. Igaz, ehhez kellett egy gondoskodó, nagy tudású orvosfeleség, aki mellett napi huszonnégy órás felügyelet alatt vagyok.)


Nekiláttam állást keresni. Kiderült, Sopron egyetlen középfokú intézményében sem keresnek magyar–történelem szakos tanárt, minden állást betöltöttek. Próbálkoztam azzal, hogy a fővárosban újságíróként helyezkedek el, de ez a jámbor igyekezetem sem járt sikerrel. Átmeneti megoldásként augusztus elejétől ismét a fatelepen kezdtem el dolgozni. A telepvezetőnek jeleztem, hogy addig szeretnék maradni, akár egy évig is, amíg nem tudok végzettségemnek megfelelően elhelyezkedni. Ő nyilván tájékoztatta beszélgetésünkről a telep párttitkárát (akkoriban minden munkahelyen volt az állampártnak pártszervezete vagy titkára, akinek mindenről mindent tudnia kellett). Augusztus vége felé közeledtünk, amikor a párttitkár (tagbaszakadt, erős csontozatú, ám egyébként rendkívül jóindulatú, jámbor, kapuvári származású ember) odajött hozzám. Messziről kezdte, de aztán hamarosan rátért a lényegre: meddig akarok maradni. Ha úgy alakul, akár egy évig is, feleltem. Ekkor felemelte hangját, és határozottan azt mondta: ez nem lehetséges. „Téged a dolgozó magyar nép kitaníttatott, neked szocialista hazánk új nemzedékeit kell tanítanod, művelned, nem pedig itt a telepen segédmunkásként dolgoznod!” Világos beszéd volt!

Közben egy kósza hírből megtudtam, hogy a győri 400-as Ipari Szakmunkásképző Intézetben magyar–történelem szakos tanárt keresnek. Győrbe utaztam, jelentkeztem az intézet igazgatójánál, aki szívélyesen fogadott. Beszélgettünk, megnézte a papírjaimat, és azt mondta, alkalmazni tud, de lenne egy javaslata. Sopronban az erdészeti technikumba felvettek egy győri, Budapesten végzett magyar–történelem szakos tanárt. Mi lenne, ha cserélnénk, így egyikünknek sem kellene albérletet keresni, mindketten szülővárosunkban kezdhetnénk a tanári pályát. A javaslatot elfogadta az erdészeti technikum igazgatója, a győri kolléga, meg én is. Így kerültem 1966 szeptemberétől a Roth Gyula Erdészeti Technikumba, alapvetően kollégiumi nevelőtanári és részben magyar–történelem szakos tanári alkalmazásban. (Folytatjuk.)

Aki a múltról mesél: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott.

1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek.

Következő rész

Előző rész

Kapcsolódó cikkek

A legfontosabb a bizalom!

A legfontosabb a bizalom!

2024. 09. 25. | Huszár Judit

Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...