Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Visszapillantás alkonyatkor – 16.

Soproni évek: Dr. Kloss Andor önéletrajzi feljegyzései

Visszapillantás alkonyatkor – 16.

| Panoráma

A faragott kövek, az utcák, meg a terek némán is üzennek, sugallanak, tanítanak. Megmutatják, merre kell menni. Nemcsak a fizikai valónkban kanyarítjuk rajtuk az életünket, de a szellemünkkel is olykor új irányokat veszünk. Tanítanak minket összetartozásra, szeretetre, szépségre. Az életre. Sorozatunk szerzője is sokat tanult a soproni macskaköveket járva…

(16.) Valamikor a múlt század hetvenes éveinek második felében Szabó Jenő (1910–1993) a soproni képzőművészetről cikket írt a Kisalföldben. Ebben a többi között azt a megállapítást tette, hogy a magyar festészetnek van valamiféle „soproni útja”. Én ezt a válaszcikkemben erősen vitattam, úgy véltem, a soproni festészet betagozódik az egyetemes magyar és európai festészetbe, nincs semmiféle különös soproni útja. Szóval, kapcsolatunk azzal kezdődött, hogy végül is egy jelentéktelen kérdésen összevitatkoztunk.

Ezt követően Kasichnitz József közvetítésével személyesen is megismerkedtünk, és kapcsolatunk Szabó Jenő élete végéig rendszeres volt. A vele való beszélgetések a Madách utca 11. alatti házának dolgozószobájában, ahol a teret a könyvek és folyóiratok uralták, számomra mindig élményszámba mentek. Több nyelven beszélő, európai szinten gondolkodó személyiség volt, aki mindemellett lelkesen művelte a helytörténetet, a Soproni Szemlében rendszeresen jelentek meg írásai. Rajongott a Lövérekért. Ezt szavakba is foglalta a Lőver című, 1942-ben megjelent könyvében. Műfordításait főként vidéki napilapok és folyóiratok közölték, a fővárosi kiadóknál inkább keserű tapasztalatokat szerzett. Erről egy 1985. május 4-én keltezett levelében számolt be, személyes tapasztalatai alapján felsorolva néhány példát „a fordítói munka mizériájára”. Összegzésként azt írta: „Azt hiszem, joggal állapíthattam meg, hogy vidéki fordítónak Budapesten fordítási munkát kapni reménytelen vállalkozás.”.


Amikor 1978-ban megjelent a győri Műhely (amelynek kezdetektől munkatársa, szerkesztője, majd 1985 és 1989 között főszerkesztője voltam), felkértem, külső munkatársként írásaival, műfordításaival segítse a folyóirat munkáját. A felkérést elfogadta, így tanulmányai, műfordításai, recenziói rendszeresen helyet kaptak a lap hasábjain. Ő hívta fel a figyelmemet a soproni születésű, méltatlanul elfeledett Kerpely Jenő (művésznevén Claude d’Arcy) írói, műfordítói és drámaírói életművére, a magyar költészet európai szószólójára. Róla egy tanulmányát és Kerpely általa felkutatott levelezésének néhány dokumentumát közöltük a Műhelyben. Az utóbbiakból kiderült, hogy Claude d’Arcy olyan európai szellemi nagyságokkal levelezett, mint Stefan Zweig, Franz Theodor Csokor és Thomas Mann. Egyébként Thomas Mann a különböző magyar illetékes szerveknél, sőt, 1953-ban még magánál Rákosi Mátyásnál is közbejárt annak érdekében, hogy az 1945 után lehetetlen helyzetbe került Kerpelyt Magyarországról kiengedjék.

Szabó Jenő egy megyei pályázatra beadta az éppen akkoriban elkészült helytörténeti munkáját, amivel első díjat nyert. Olvasva a szöveget olyan érdekesnek és kiemelkedő színvonalúnak tartottam, hogy úgy véltem, megérdemli, hogy könyv formában is nyilvánosságot kapjon, mégpedig az akkoriban indított Műhely könyvek sorozatban. Így jelent meg 1986-ban Szabó Jenő: Öt évszázad fekete krónikája – Soproni pitaval című, levéltári kutatásra alapozott munkája. Ahogyan érzékeltem, a téma iránt érdeklődő olvasók körében szép sikert aratott.

Még ma is lehangol, ha emlékeimből felidézem utolsó találkozásunkat. Súlyos betegen a nagylózsi szociális otthon ágyán fekszik, megvékonyodott lábát lassú mozdulattal a paplan fölé emeli. Széttárja inas karját, érzékeli, hogy a látvány, a környezet meg a szétáradó szagok mennyire megviselnek, alig hallhatóan azt mondja: „Hát, látod, ide jutottam, ilyen múlandó vagyok.”. Csak a teste, gondoltam megrendülten, csak a teste, mert amit szelleme létrehozott, az maradandó érték. (Folytatjuk.)

Aki a múltról mesél: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott. 1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek. I

Következő rész

Előző rész

Kapcsolódó cikkek

Trianonra emlékeztünk

Trianonra emlékeztünk

2024. 06. 12.

– Trianon a példája annak, hogy mit veszíthet a magyarság, ha belekeveredünk egy újabb világháborúba – hangsúlyozta a nemzeti összetartozás napján tar...