(11.) Amikor Sz. Egyed Emma (1935–2016) a Képzőművészeti Főiskolán befejezte a tanulmányait (1959), mestere, Pátzay Pál, ismerve Emma végtelenül szerény, visszahúzódó természetét, azt tanácsolta, egy csendes, vidéki kisvárosban próbáljon elhelyezkedni. Tanítson rajzot, aztán menjen férjhez, alapítson családot, a maradék szabadidejében pedig foglalkozzon a szobrászattal. A mester tanácsát részben megfogadva Emma elköltözött Sopronba, ami akkoriban, ha nem is a maradandóság városa (miként Ady Debrecent jellemezte), de lassú lüktetésű, felettébb csendes hely volt. Az Óvónőképző Intézetben kezdett el tanítani (innen is ment nyugdíjba), férjhez ment. A szobrászatot azonban, Pátzay tanácsával ellentétben nem a maradék szabadidejében művelte, hanem tudatosan, nagyon is határozottan, teljes energiával kezdte építeni életművét. Számos köztéri megbízást kapott, de tehetségét leginkább a tematikusan rendkívül gazdag éremművészetében teljesítette ki. Mindeközben szerénysége, visszahúzódó természete mit sem változott, idősebb korában is megmaradt annak a szeretetre méltó egyéniségnek, akit ­Pátzay, ellátva tanácsokkal, útjára bocsátott.

Vele beszélgetve (leggyakrabban az Új utcában fel s alá sétálva) mindannyiszor Rilke által a Duinói elégiákban említett angyalok szárnyának suhogását véltem hallani. Merthogy bármiről is volt szó, Emma mindig szerényen, visszafogottan fogalmazott, tudatosan törekedett arra, hogy rosszat, bántót senkiről ne mondjon. Valóban angyali lélek volt!

A kilencvenes évek második felében az élet elsodort Egerbe, ahol megszakításokkal egy évig dolgoztam a megyei lap szerkesztőségében. Az egyik lapindító értekezleten a kollégák felvetették, díjat kellene alapítani, amit évente a sajtónapon egy arra érdemes újságíró vagy szerkesztő kapna meg. A díjhoz járna némi pénz és egy érem, aminek egyik oldalán Gyurkó Gézának, a lap hajdani legendás főszerkesztőjének arcképe lenne. Az volt a kérdés, ki készítse el az érmet. Én nyomban Sz. Egyed Emmát javasoltam, aki rövid időn belül, kiváló minőségben megalkotta, és ötven példányban elkészíttette az érmét. Címemre levelet küldött, amiben a rá jellemző szerénységgel a következőket írta: „Kedves Andor! Most jutottam ahhoz, hogy visszaszármaztassam a Gyurkó Géza érem készítéséhez küldött fotókat. Nagyon köszönöm a segítségét, és külön köszönöm, hogy rám gondolt a plakett elkészítésével. Sopron, 1996. IV. 5.”. Persze valójában én tartoztam köszönettel, hogy egy apró megbízással segíthettem életművét. Később fel s alá járva az Új utcában, ezt szóban is elmondtam neki.

(Folytatjuk.)

Aki a múltról mesél: Kloss Andor 1941-ben született Sopronban. A Széchenyi István reálgimnáziumban érettségizett, majd a debreceni egyetemen magyar–történelem szakon diplomázott. 1966 és 1974 között a soproni Roth erdészeti technikumban volt kollégiumi nevelőtanár. 1974 és 1994 között a Kisalföld munkatársa, 1989 és 1994 között a lap főszerkesztője volt. 1985 és 1989 között az újságírói, szerkesztői munkája mellett a győri Műhely című folyóirat főszerkesztőjeként, 1994 és 1998 között pedig egy budapesti kiadó nyolc megyei napilapjának koordinátoraként dolgozott. 1998 és 2005 között a Tvr-hét lapcsalád főszerkesztője, 2005 és 2012 között kiadója tanácsadója volt. Válogatott jegyzetei, interjúi, tanulmányai több kiadásban is megjelentek.

Következő rész

Előző rész