Változás: Fábián Attila a Soproni Egyetem élén

| Pluzsik Tamás

Augusztus 1-től a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma prof. dr. Fábián Attila egyetemi tanárt bízta meg a Soproni Egyetem irányításával. Dolgozószobájában beszélgettünk városunk egyetemének új vezetőjével.

– Beavatna bennünket szakmai életútjának fontosabb állomásaiba? 

– Harminc éve dolgozom az egyetemen. Az Erdészeti Üzemtani Tanszéken kezdődött a pályafutásom, közben elvégeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen az Ipargazdasági Szakot, így hamarosan átkerültem az akkor induló Közgazdasági és Vezetésfejlesztési Intézetbe, amely később átalakult az egyetem Közgazdaságtudományi Karává. 2000-ben lettem a vezetője a Nemzetközi és Összehasonlító Gazdaságtani Tanszéknek, később a Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet igazgatója. 2017-ben vehettem át egyetemi tanári kinevezésemet. Négy cikluson át voltam dékánhelyettes, öt évén át, 2018-ig a kar dékánja lehettem. Oktatói munkám mellett rövid ideig az Emberi Erőforrások Minisztériumában az egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkárként dolgoztam.

– Az alapítványi működésből fakadóan milyen változások várhatóak az egyetem életében?

– Nagy lehetőség és igazi kihívás előtt áll az egyetem, hisz egyrészt a kuratórium élén elismert szakemberek állnak, másrészt jelentős fejlesztési forrásokban reménykedhetünk. A 21. század elvárásaihoz igazodva szeretnénk gyorsítani, úgy az oktatásban, kutatásban, mint az infrastrukturális feltételek javításában. Továbbra is lesznek államilag finanszírozott képzéseink. Az oktatók és a dolgozók számára szeretnénk olyan teljesítményorientált ösztönző rendszert kialakítani, melynek segítségével új termékek, tudományos eredmények születnek majd, és egyetemünk versenyképessé válik. A Soproni Egyetem már most is kincseket rejt, de szeretnénk elérni, hogy a város és polgárai büszkék lehessenek ránk.

– Mi az a jövőkép, ami a Soproni Egyetem rektoraként vezérelni fogja?

– Célom, hogy egyetemünk a magyar felsőoktatás „meglepetéscsapata” legyen, hogy rövid időn belül felkerüljünk arra a világtérképre, melyen a fenntartható fejlődés szempontjait maximálisan szem előtt tartó egyetemek szerepelnek. A botanikus kertünket szeretnénk olyan arborétummá varázsolni, amely nyitott és igazi fellélegzést nyújt minden hozzánk betérőnek. Úgy remélem, hogy hamarosan minden feltétel adott lesz terveink megvalósításához, rajtunk a sor. Ebben számítok a hallgatóságunkra és valamennyi kollégám támogatására. Évszázados értékeinket, hagyományainkat megőrizve folytatjuk utunkat.

Családi háttér: – Tiszaföldváron születtem, szüleim Szolnokon éltek, édesapám újságíró, édesanyám testnevelő tanár volt – mondta lapunknak prof. dr. Fábián Attila. – A szüleim tisztessége, műveltsége, kíváncsisága és nyitottsága a világra volt a legmeghatározóbb az eddigi életem során. Nagyapám megbecsült pedagógus volt, tőle örököltem a matematika és a természet tiszteletét, szeretetét. Ének-zenei tagozatos általános iskolába jártam, a Varga Katalin Gimnázium matematika–fizika tagozatos osztályában érettségiztem 1984-ben, a Szolnoki MÁV ifjúsági válogatott kerettag kardvívója voltam. Érettségi után az Erdészeti és Faipari Egyetemre jelentkeztem, ahol 1990-ben kaptam kézhez erdőmérnöki diplomámat. Három csodálatos gyermekem van: Dániel tervezőgrafikus-művész, Anna végzős, Balázs pedig negyedéves jogászhallgató Győrben. 

Teljes verzió