Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Út a kilátástalanságból
Keletnémet menekültek alszanak az NSZK budapesti követsége előtt a szabad ég alatt 1989-ben Fotó: MTI-archív: T. Asztalos Zoltán

1989. május 2-án kezdődött a vasfüggöny-rendszer felszámolása

Út a kilátástalanságból

| Panoráma

Harminc éve, hogy 1989. augusztus 19-én a Magyarországon a nyugatra jutás reményében várakozó NDK-sok áttörték a határt Piusz-pusztánál, meg sem várva a páneurópai piknik kezdetét. A Soproni Téma sorozatában dr. Tóth Imre történész, múzeumigazgató idézi fel a piknikhez vezető út történelmi hátterét.

A berlini fal felhúzása utáni években nőtt azoknak a keletnémeteknek a száma, akik baráti, szocialista országon keresztül próbáltak eljutni Nyugatra, nem csoda, hogy a keletnémet állambiztonság – a Stasi – szemében mindenki gyanús volt, aki nyugati országgal határos szocialista államba indult nyaralni. A ’80-as évekre a Stasi az egykori NDK lakosságszámához viszonyítva a világ legnagyobb titkosszolgálatává nőtte ki magát, és példa nélküli módon végezte a társadalom majdnem tökéletes megfigyelését. 1989-ben azonban a hangsúly egyre inkább a „majdnemre” tolódott. A kelet-berlini vezetés – a reformok iránti roppant érzéketlensége miatt – nemcsak önmaga politikájának, hanem saját, túszként tartott állampolgárainak foglyává vált, és dermedten figyelte, ahogy egyre többen menekülnek a kilátástalanságból. Ez már nem csupán azzal fenyegetett, hogy egyre kevesebb kvalifikált szakember állt a válságban vergődő gazdaság rendelkezésére, hanem a hatalmi presztízs foszlányainak erodálódását is okozta. Jóllehet Berlin 1989-ben kiutazási könnyítéseket vezetett be, az emigrációs hullám kicsit sem csillapodott. A menekülők számára egyre vonzóbbnak tűnt a reformok útjára lépő Magyarországon át maguk mögött tudni a szocialista rendszert. Miért? Nos, legfőképpen amiatt, hogy a külvilág szemében délibábos kép alakult ki a Budapesten zajló átalakulási folyamatokról. Ezek közé tartozott, hogy 1989. május 2-án megkezdődött a vasfüggöny-rendszer felszámolása az osztrák–magyar határon, és az, hogy Magyarország – a Varsói Szerződés államai között elsőként – március 14-én aláírta a menekültek helyzetére vonatkozó genfi egyezményt. Ez azonban egyelőre csak hűvös paragrafusokban látszódott. A határrendészeti szervek magatartása nem volt egységes. A nyugatnémet képviselet tudomása szerint javult a hatóságok által mutatott bánásmód, és – noha a meghiúsított határátlépési kísérletek száma emelkedett – a határon feltartóztatott NDK-sokat személyazonosságuk megállapítását követően visszafordították anélkül, hogy adataikat a keletnémet hatóságok orrára kötötték volna. Ez azonban nem mindenhol és nem minden alkalommal történt így.

Az elfogottak másik részét a megszokott ügymenet szerint átadták a Stasi vizsgálati osztályának. A szálakat tovább gabalyította, hogy néha maguk a magyar határőrök, illetve a vizsgálati eljárást lefolytató személyek javasolták a keletnémeteknek, hogy adjanak be kérelmet menekültstátusz iránt (bár azt is jelezték, hogy annak kimenetele kétséges, mivel Magyarország még nem dolgozta ki a szükséges jogszabályokat). Vélhetően valós és álhírek egyaránt bőséggel terjedtek a keletnémetek között, de terjedtek a Stasi kihallgató tisztjei és vezetői között is, akik körében néha elképedést, néha bizonytalanságot váltottak ki, viszont okvetlenül apasztották a valóságérzéküket. Közben, akik nem akartak vagy nem tudtak a zöldhatáron keresztül távozni, a Szövetségi Köztársaság nagykövetségére menekültek, ahol 1989 nyarára úgyszólván ostromállapot alakult ki.

(Folytatjuk.)

Kapcsolódó cikkek