Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

„Unokázós” csalókat fogtak

| Munkatársunktól | Panoráma

A Soproni Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a két férfinak, aki március 10-én közel 4 millió forintot csalt ki egy 76 éves asszonytól.

A megalapozott gyanú szerint az egyik férfi – a fiaként bemutatkozva – azzal hívta fel az idős sértettet, hogy autóbalesetet szenvedett, ezért a néni vegye magához az otthon tartott pénzt, és azt adja át a telefonáló által az otthonához küldött személynek. 

A megbeszélt helyen mindkét férfi megjelent, az egyik figyelt, a másik átvette a pénzt az idős hölgytől.

A többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottak letartóztatását az ügyészség álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye indokolta. A csalásért az érvényes jogszabályok szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

Kapcsolódó cikkek