Takarítsa le a kocsit!

| Cziráki Viktória

Az utóbbi napokban havazás és az utakra lefagyó jégréteg megnehezíti a közlekedést. Megfelelő sebességválasztással és a kocsi letakarításával sokat tehetünk magunk és mások biztonságáért.

Február utolsó napjaiban először havazás, majd szélsőségesen hideg időjárás érte el Sopron térségét, ezek a tényezők pedig általában nem kedveznek a közlekedés biztonságának. – Érdemes a zord időben jobban odafigyelni, ha autóba ülünk. Az időjárással összefüggésben súlyos baleset nem történt, de a gyalogosgázolások gyakoriak – tudtuk meg Kovács Miklós rendőr alezredestől, a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjétől.

– A legfontosabb, hogy a gépkocsi szélvédőjéről, ablakairól kötelező letakarítani a rárakódott havat, ugyanis az általa kialakuló holttér éppen kitakarhatja a járdáról lelépő gyalogost, és ebben az esetben a sofőrt terheli a felelősség. Szintén fontos tényező a megfelelő követési távolság betartása és az óvatos előzés. Az utat borító hókása vagy jég jelentősen megnöveli a féktávolságot, illetve megcsúszhat rajta a jármű.

Ezekben a napokban a gyalogosoknak is fokozottan körültekintőnek kell lenniük. – Csak akkor lépjünk le az úttestre egy kijelölt gyalogos átkelőhelynél, ha éppen nem jön semmi, vagy az ott közlekedő autók már megálltak, hogy átengedjenek minket! – javasolta Kovács Miklós.

Teljes verzió