– A világháborút követő békekötés első lépcsőjében Brennbergbánya teljes egészében Ausztriához került volna – idézte fel lapunk kérése az 1920-as években történteket Bircher Erzsébet, a Központi Bányászati Múzeum tavaly év végén nyugdíjba vonult igazgatója. – Az 1921-es népszavazás nyomán a területről ismét tárgyalások kezdődtek. Ekkor már jogilag külön kezelték Sopron, illetve a településrész ügyét. 1921 októberében a Velencei Jegyzőkönyv úgy véglegesítette a határ vonalát, hogy az kettévágta a bánya és a kolóniák területét. Így az Ilona-aknát, a mellette fekvő 600 hektár területtel együtt Ausztriához csatolták.

A viták azonban nem ültek el, a Határmegállapító Bizottság elé került az ügy, amely első lépésben mindent Magyarországnak ítélt, a döntést azonban Ausztria megvétózta. Az ismételt tárgyalások egészen 1927-ig nem vezettek eredményre. Végül úgy oldották meg az ügyet, hogy Ausztria garantálta a bánya működését, Magyarország pedig arra vállalt garanciát, hogy az érintett területen tiszteletben tartja Ausztria felségjogait. A bánya tehát magyar maradt, zavartalanul üzemelhetett, de a felette lévő földfelszín a két országhoz tartozott. Mindez 1928-ban lépett életbe.

– Az ott élők – nemcsak a bányában, hanem a felszínen is – szabadon átjárhattak az országhatáron – folytatta Bircher Erzsébet. – Több anekdota is fennmaradt ebből az időszakból. A két országban eltérőek voltak a jövedéki és adótörvények, ezért nagyban folyt a föld alatt a cukor és a cigaretta „bányászata”, azaz csempészete.

A bánya életében a két világháború közti időszak nem volt könnyű: egyre mélyebbről kellett kitermelni a magyar területen a szenet – ám furcsa mód ezek az évtizedek az ott dolgozóknak számos jó dolgot is hoztak. Az Urikány–Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Zrt. finanszírozásában ekkor épült az iskola, az óvoda, a templom, ekkor villamosították a települést, állandó orvosuk és egy kisebb kórházuk is volt. Az Ilona-aknán élők pedig nemcsak a munkahelyük révén kötődtek Brennbergbányához. Récény (Ritzing) jóval messzebb volt, mint Brennbergbánya, úgyhogy a gyerekek ide jártak iskolába, óvodába, orvoshoz és templomba.

Mindig Sopron része volt

Brennbergbánya közigazgatásilag soha nem volt önálló, az itteni földek tulajdonjoga a kezdetektől (1796-tól) 1948-ig, a bánya államosításáig Sopronhoz tartozott. A területen működő bányavállalkozók pedig mindig bérlők voltak. Az 1920-as évektől 1948-ig a bérlő és az üzemeltető a francia többségű tulajdonú Urikány–Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. volt. A termelést 1951-ben állították le. A január 10-i bejelentés sokkoló lehetett, hiszen 1950-ben az odalátogató Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszter még új, összkomfortos lakásokat, mentőállomást, fürdőházat, de mindenekelőtt a bánya fejlesztését ígérte a széncsata lendületében dolgozó bányászoknak.