Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szellemfények – kalandregény
Dr. Pete Viktória kezében Szellemfények című regényével – a jogász már egy új könyvön dolgozik Fotó: Pluzsik Tamás

Szellemfények – kalandregény

| Pluzsik Tamás | Panoráma

Egy évvel ezelőtt szép csendben, minden könyvpiaci hírverést mellőzve jelent meg az ókori Efeszoszban játszódó Szellemfények című krimi, paranormális kalandregény, melynek szerzője egy fiatal soproni jogász, dr. Pete Viktória.

– Hogy mit kell tudni rólam? Sopronban, a „zöld keriben”, ­azaz a Fáyban érettségiztem, majd Győrben, a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem jogi diplomát – kezdte dr. Pete ­Viktória. – Mindig nagyon érdekelt a pszichológia, ezért beiratkoztam az ELTE pszichológia karára is, melyet már munka mellett végeztem el, bár a diplomamunka megírása még hátravan. Nagyon lekötött első könyvem megírása, de talán még ennél is jobban a kiadással kapcsolatos teendők.  

Viktóriát a munkája Győrhöz köti, az államigazgatásban dolgozik, a hétvégéket viszont gyakran tölti Sopronban, a szüleinél. A jogász praktikus okokból nem a saját nevén, hanem Völgyi Viktória író álnév alatt jelentette meg első kötetét. Maga a történet a Római Birodalom egyik provinciájának fővárosában, Efeszoszban bonyolódik. Ez a Kis-Ázsiában lévő város egykor Róma után a birodalom második legfontosabb városa volt, ma pedig a Törökországba látogatók egyik közkedvelt turisztikai célpontja.

– Mindig is érdekelt az ókori Római Birodalom, hogyan, s miként éltek akkor az emberek – folytatta Viktória. – Többször is jártam Rómában, Pompeiben és természetesen Efeszoszban is. Korán elhatároztam, hogy a regény cselekménye az ókori Róma egyik városában fog játszódni, mégpedig a két főszereplő egymáshoz való speciális kapcsolata miatt.

Az izgalmas, paranormális jelenségekkel is teletűzdelt krimi címlapja első ránézésre talán kicsit ijesztő, hisz egy római halotti maszkot ábrázol, ezzel együtt a több mint négyszáz oldalas történet végig érdekfeszítő és pörgős.

– Ez egy olyan könyv, amilyeneket én is szeretek olvasni – tette hozzá a szerző. – Nincsenek benne gyönyörű szóképekkel teli leírások, aprólékosan kidolgozott helyszínek, de van egy izgalmas cselekmény és érdekes karakterek – a többit döntse el az olvasó!

Viktória már a következő regényén dolgozik, melyről mindössze annyit árult el, hogy az a fantasy kategóriába sorolható, és ha minden igaz, akkor idén karácsonyra jelenik meg. 

Kapcsolódó cikkek