– Gróf Széchenyi István halálának évfordulója alkalmából közösen emlékezünk a „legnagyobb magyarra”, nemzetünk kimagasló alakjára – hangsúlyozta prof. dr. Náhlik András a Stróbl Alajos által készített Széchenyi-szobor előtt mondott ünnepi beszédében. – Minden alkalommal, amikor méltatni készülünk emberi nagyságát, államférfiúi életútját, a jelen mércéjével is felfoghatatlan teljesítményét, zavarba jövünk, mert pályafutása alatt oly nagy dolgokat hajtott végre a haza dicsőségére, hogy a megemlítés szintjén is szinte lehetetlen felsorolni.

A Soproni Egyetem rektoraként, a tudományos közösség nevében mondhatom, hogy a tudós értelmiség, a szakmai közösségek, az oktatók és kutatók, valamint a feltörekvő hallgatói ifjúság sokkal tartozik a nagy műveltségű Széchenyi-családnak.

Széchenyi István halálának napja óta vita folyik arról: hogyan halt meg, öngyilkos lett, főbe lőtte magát, vagy az is lehet, hogy meggyilkolták? 1860. április 8-án, húsvét napján a Georgen-féle döblingi elmegyógyintézet egyik lakosztályának hálószobájában két ápoló, Bichler Sebestyén és Bracht Jakab talált rá a kezében még pisztolyt tartó, szétroncsolódott fejű, karosszékben ülő grófra. Naplójában az utolsó bejegyzés: „Nem tudom megmenteni magam!”. Ugyan kitől, mitől félt a gróf…?

– Egyetemi vezetőként munkatársaimmal Széchenyi eszmeiségének jegyében azon munkálkodunk, hogy olyan ismereteket, készségeket közvetítsünk, melyek kiállják az idő próbáját. Széchenyi István, Sopron díszpolgára örök érvényű irányokat jelölt ki számunkra – tette hozzá az egyetem rektora, majd beszédét egy Széchenyi-idézettel zárta: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma”.

Az ünnepség befejezéseként az önkormányzat, a múzeum, a nevét viselő iskola, valamint civil szervezetek koszorúkat helyeztek el a szobor talpazatánál. A megemlékezésen a Széchenyi-családot a Bécsben élő Széchenyi Mihály képviselte, a vele készült interjú a következő heti lapszámunkban lesz olvasható.