– Büszkén vallom magam soproninak, bár életem első 22 éve Váchoz kötődik – kezdte dr. Szabadhegyi Győző. – Soproniságomat saját magam négy nagy szakaszra osztom: a családi örökségemre, amely a felmenőim kapcsolatát jelenti Sopronnal, a főiskolás éveimre, a szakmai munkámra, oktatói és családi életemre, valamint az unokákkal való foglalkozás korszakára. Maradva az első témánál, apai nagyszüleim az első világháború után, az 1921. decemberi népszavazás hatására Kismartonból Sopronba költöztek. A döntésben nagy szerepe volt, hogy mindkét lányuk már egy soproni leányintézményben nevelkedett. Édesapám 1924-től már itt tanult a főiskolán, ahol erdőmérnöki oklevelet szerzett. Az ő egyik leánytestvére is itt ment férjhez egy erdőmérnökhöz. Sopronról tőlük mindig csak szépet és jót hallottam.

Dr. Szabadhegyi Győző először 1957. szeptember 13-án érkezett Sopronba, egy nappal azelőtt, hogy megkezdte tanulmányait az Erdőmérnöki Főiskolán. Mint közismert, az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a soproni egyetem hallgatói és oktatói fontos szerepet vállaltak az eseményekben. A megtorlások elől sokan emigráltak, az intézmény működését pedig ezt követően szigorú politikai felügyelet mellett szervezték újjá. Erre az időszakra sorozatunk vendége így emlékezett vissza: – Az új hallgatókat csak határsávi engedéllyel engedték be Sopronba. A kezdeti bizonytalanság után mindenki megszerette az akkor 40 ezer főre becsült kisváros múltját, hangulatát, a soproni embereket. Meglepett, hogy a városban majdnem mindenki ismeri a másikat, üdvözöli és köszönti. Soproni évfolyamtársaink szívesen mutatták meg nekünk a város nevezetességeit, történetét. Oktatóink hihetetlen szeretettel fogadták az új szak hallgatóit. Mindent megtettek azért, hogy mindent megtanuljunk, amire a faipari szakma mérnöki feladatainak ellátásához szükségünk lehet. Talán mi is kicsit hozzájárultunk ahhoz, hogy még abban az évben megalakult az Erdészeti és Faipari Egyetem, egy önálló faipari mérnöki karral.

Dr. Szabadhegyi Győzőt szakmai és magánéleti kiteljesedése is a városhoz köti. Az egyetemi oktatást és a kutatást szívvel-lélekkel végezte, büszke gyermekeire és négy unokájára. Ahogyan egykoron a gyermekeivel, úgy az unokáival is meglátogatta a soproni erdő összes kilátóját, felfedezte a patakokat, az erdei emlékhelyeket. Az idős kort a visszaemlékezés korának nevezte.

– Lassan közelebb vagyok a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, ezért egyre többet gondolok azokra az épületekre, kulturális és egyéb helyekre, ahová felmenőim annak idején jártak, járhattak – folytatta dr. Szabadhegyi Győző. – Nagyon sajnálom, hogy a várossal kapcsolatos történeteikre nem fordítottam kellő figyelmet egykoron. Egy soproni látogatása alkalmával nagynéném megkért, hogy nézzünk be abba házba, ahol ő ment férjhez. Talán valaki ismerheti még őt. Hetven év távlatából ezt nem tartottuk valószínűnek, és lebeszéltük róla. Utólag ezt ugyanúgy sajnálom, mint azokat a beszélgetéseket, amelyeket mindig csak halogattunk a felmenőimmel. Azt hittük, lesz még rá idő, végül azonban távozásukkal örökre elmaradtak.

Dr. Szabadhegyi Győző 1939-ben született Budapesten. 1962-ben az Erdőmérnöki Főiskola első faiparos évfolyamának hallgatójaként vette át faipari mérnöki diplomáját. A végzést követő két évet leszámítva nyugdíjazásáig a Soproni Egyetem oktatója volt, előbb tanársegédként, később adjunktusként tevékenykedett, két cikluson keresztül a faipari mérnöki kar dékánhelyettesi feladatait is ellátta. A Soproni Egyetem szenátusa 2011-ben címzetes egyetemi docensi címet adományozott számára. Közéleti tevékenységet is vállalt, a Rotary Klub Sopron alapító tagja volt.

https://www.facebook.com/scarbantiaue

Tekintse meg kvízünket!