Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Soproni modell a nagyvilágban
– Rendszeresen sportolok, igyekszem magam mentálisan, lexikálisan és fizikailag is fejleszteni – mondta Baumgartner Vivien.

Baumgartner Vivien: Alázattal és alkalmazkodással mindent le lehet győzni

Soproni modell a nagyvilágban

| Bertha Ágnes | Panoráma

A 16 éves soproni Baumgartner Viviennek megadatott a lehetőség, amiről sok tinédzser lány álmodozik: modellként nemrégiben 3,5 hónapot töltött Dél-Koreában.

– 12 éves koromtól kerestek ügynökségek a közösségi médiában, de akkor még nem vettem komolyan – mesélte Baumgartner Vivien. – A jelenlegi ügynökségem, az Avantage models is rendszeresen érdeklődött a magasságomról – elvárás a 172 centi –, 14 évesen pedig behívott próbafotózásra. Kezdetben magyar divatügynökségeknek dolgoztam, az első külföldi lehetőséggel tavasszal kerestek meg.

Vivi iskolája, az Eötvös-gimnázium rugalmasan kezelte a távolléteit – bár természetesen a számonkéréseken neki is ugyanúgy részt kellett vennie –, áprilisban sikerült lezárnia a 10. évfolyamát, és repülhetett Szöulba.

– Édesanyám elkísért, de a napjaink nem úgy teltek, ahogy én elképzeltem – városnézéssel, közös programokkal – emlékezett mosolyogva Vivi. – Rengeteg castingon (válogató) vettem részt, ott dőlt el, milyen jellegű fotózásokon alkalmaznak. Mivel nem vagyok túl magas, inkább a jóga- és sportfotózásokra választottak.

Vivien egy apartmanban élt a dél-koreai fővárosban három, húsz–huszonhárom év közötti brazil modellel. – A castingokra általában autóval vittek, de a fotózásra egyedül kellett eljutnom. Okozott problémákat a tömegközlekedés, a szöuli metróvonalakon kevés angol nyelvű tábla van… A másik gondom az étkezéssel volt: bementem a boltba, és azt sem tudtam, mit rejt a csomagolás, de végül lett néhány kedvenc koreai ételem is.

Vivien igyekezett megcáfolni néhány sztereotípiát, amivel a modelleket illetik. – Sosem kell éheznünk, koplaltatnunk magunkat – mondta. – Az ideális 90–60–90-es méretet igyekszem tartani, de nincs gond, ha kicsit „meghaladom” a centiket, néha még az esti csoki is belefér. Rendszeresen sportolok, igyekszem magam mentálisan, lexikálisan és fizikailag is fejleszteni, egészségesen étkezem. Emellett meg kell szokni, hogy a modellszakma személytelen, nem mondja senki, hogy szép vagyok. Ahogyan a ruha, a fotós és az elkészült kép, úgy én is egy termék vagyok. Vannak kiszolgáltatott helyzetek, amikor például már fázom a klíma alatt, vagy ég a szemem a reflektortól. A szerződésem komoly előírásokat tartalmaz a fotózások idejére: 10-re otthon kell lennem, nem ihatok alkoholt, nincs pasizás… De élvezem, alázattal és alkalmazkodással mindent le lehet győzni.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek