Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Rendkívüli közgyűlés

| Munkatársunktól | Panoráma

Három előterjesztést fogadott el a városi képviselő-testület a múlt szerdai rendkívüli közgyűlésen.

Módosították a Lövérek városrész és környéke szabályozási tervét és helyi építési szabályzatát az SVSE sporttelep területére vonatkozóan. A módosításra azért volt szükség, mert a kemény borítású teniszpályák állandó befedését tervezik, ezt viszont a korábbi előírások nem tették lehetővé.

Döntés született „A Szent Mihály-templom és sekrestyésház turisztikai fejlesztése” című pályázat keretében megkötendő konzorciumi megállapodás elfogadásáról is. A mostani módosítás azért volt szükséges, mert a sekrestyésházba tervezett kiállítások megvalósítására 150 millió forintos támogatást adott az önkormányzat a Győri Egyházmegyének.

A közgyűlés úgy döntött, hogy 15 millió forinttal támogatja az NB III-ba feljutott SC Sopront, valamint háromszázezer forinttal a Soproni Zsinagógáért Alapítványt is.

Kapcsolódó cikkek