Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Országos erdészeti központ
Az iskola többféle vizsga-központként is működik: lehetőség van emelt szintű érettségit, ECDL-, valamint TELC-vizsgát letenni a Roth-ban – hangsúlyozta Hoczek László igazgató

Országos erdészeti központ

| Bertha Ágnes | Panoráma

Sopron iskolaváros: az alapfoktól a felsőoktatásig minden intézménytípus széles palettán képviselteti magát. Sorozatunkban a város iskoláit mutatjuk be, történelmüket, jelenüket és terveiket, valamint a diákok azt is megosztják az olvasókkal, miért is jó az adott intézménybe járni.

A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba főleg Észak- és Dél-Magyarországról érkeznek a diákok.


– Iskolánkban erdészeti és vadgazdálkodási, faipari, valamint környezetvédelmi technikusokat képzünk – mondta el Hoczek László igazgató. – Végzőseink 60 százaléka továbbtanul – fele–fele arányban szakirányban, illetve egyéb szakterületen –, a többi diákunk is könnyen elhelyezkedik hivatásában. Kevés a soproni és Sopron környéki diák: 518 főből több mint négyszázan kollégisták. Mivel az osztálycsoportok a kollégiumban is megmaradnak, az osztályfőnökök és a nevelőtanárok között szoros együttműködés alakult ki, azonos nevelési elveket képviselnek. Nem titkoltan konzervatív nevelési elvek jellemzik az iskolát: mivel olyan szakmákra készítjük fel diákjainkat, amelyek komoly odafigyelést igényelnek, már a tanulmányok alatt nyomatékosítjuk bennük, hogy tetteikért felelősséget kell vállalni.

Hoczek László igazgató
Az iskola öt telephelyen működik: a Szent György utcai iskola mellett hozzájuk tartozik ugyanebben az utcában a Torony Galéria és a könyvtár, a Lackner utcai kollégium, a Kossuth Lajos utcai tanműhely, valamint a Lippai-iskola. Emellett saját, 600 hektáros tanerdőért felelősek, itt önálló gazdálkodással olyan létesítményeket gondoznak, mint az erdei tanösvények, a downhill és a sífutópálya, valamint az iskolához tartozik egy fűrészüzem is.


Az infrastrukturális fejlesztések sorában felújítják a kollégium homlokzati ablakait, az udvarra nézőket kicserélik, illetve decemberben elkezdődött az energetikai korszerűsítés is, ennek során biomasszakazánt építenek be, megtörténik az épületgépészet cseréje, napkollektor és napelemek kerülnek az épületre –  előbbiek a melegvíz-ellátást segítik, utóbbiak az energiatermelésbe segítenek be. Egy újabb pályázattal pedig a kollégium teljes wifi-lefedettségét is megoldják. Az iskolában az akadálymentesítés kiépítése a közeljövő feladatai közé tartozik.


– Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra – tette hozzá Hoczek László –, minden évben az országos szakmai tanulmányi versenyek legjobb tizenöt helyezettje között szerepelnek, illetve kiváló eredményeket érnek el az Euro- és a Worldskill versenyeken. Május 23–26. között iskolánk rendezi az ifjúsági erdészeti Eb-t, melyre közel 20 ország négyfős csapatai érkeznek kísérőikkel.


A Roth-iskola jogelődjét 1883-ban Temesváron hozták létre; a trianoni döntés után Török Sándor igazgató vezetésével az intézmény felszerelését vasúti kocsikba rakták, és elindultak vele Magyarországra. Először Tatán, majd Esztergomban találtak átmeneti otthonra, 1950 szeptemberétől pedig a hazai erdészeti felsőoktatás fellegvárában, Sopronban telepedtek le. A 70-es évektől használhatják a Lackner Kristóf utcai épületet kollégiumként. A hagyományos erdésztechnikusi képzés mellett ez idő tájt bővült az oktatási paletta is az elsődleges faipari képzéssel. A rendszerváltás után lassú sorvadás indult az intézményben, ezt megállítandó az egyetem gyakorló iskolájaként működtek tovább, ekkor indult a környezetvédelmi és vadgazdálkodási technikus képzés is. 2015-től a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működnek; 2016. szeptember elsejétől a Lippai kertészeti iskola is a Roth irányítása alatt áll.

Jóna Zoltán és Béli Csongor 13.b

Nagy hangsúly van a szakmai oktatáson, a tanáraink igyekeznek minél több gyakorlati elemet megmutatni. Sok szakmai kiállításra eljutunk – mint az OMÉK vagy a FeHoVa –, olyan tanulmányutakra, ahol nemcsak a kirándulás a lényeg, hanem a szakmaiság is. Így jártunk már a Bakonyban, a Hanságban, a Balaton-felvidéken is, vagy a faiparosok különböző fűrészüzemekben. Mivel az osztályunk nagy része kollégista, nagyon jó közösség kovácsolódott össze, együtt megyünk színházba, voltunk többször az Operaházban előadáson. Nagy élmény minden évben az őszi és a tavaszi iskolanap, amikor közösen főzünk, és sportrendezvényeken veszünk részt.

Jóna Zoltán és Béli Csongor

Kapcsolódó cikkek