Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Növények, lelkek egészsége
Horváth Sándor a mai napig aktívan tesz azért, hogy lakókörnyezete is szép, virágos legyen Fotó: Filep István

2006-ban volt az első Virágos Sopronért rendezvény

Növények, lelkek egészsége

| P. Horváth László | Panoráma

Jubileumi – 150. – állomásához érkezik novemberben a Virágos Sopronért rendezvénysorozat. A főszervező, Horváth Sándor célja, hogy rendszeresen hírt adjanak a növényvédelmi újdonságokról, de az emberi lélekről sem feledkeznek meg.

A munkájával kapcsolatban sok érdekes történetet, anekdotát őriz Horváth Sándor, a GYSEV egykori főkertésze, pontosabban kertészetvezetője. Még sok évtizeddel ezelőtt történt, hogy egy ausztriai társaság utazott haza Budapestről, amikor Győrt elhagyva valamelyikük megkérdezte, hogy átértek-e már a határon, ugyanis meglepődött, hogy milyen szép és rendezett az állomások környezete.

– Talán az ilyen, sokszor meghatónak tűnő visszajelzések hatására döntöttem úgy, hogy nyugdíjba vonulásom után is a közösséget szeretném szolgálni. 2006. március 13-án tartottuk meg a Virágos Sopronért első rendezvényét – emlékezett vissza a kezdetekre Horváth Sándor. – A cél az volt, hogy rendszeresen hírt adjunk az aktuális kerti teendőkről, olyan hasznos tanácsokat adhassunk, hogy az itt lakók miként alakíthatják át a kiskertjüket vagy éppen a házuk előtti virágos részeket. Új praktikákat, módszereket is megismerhetnek. Mindezek mellett szeretnénk bemutatni a szép parkokat, kerteket, természeti értékeinket. A Soproni Városszépítő Egyesület támogatásnak köszönhetően igyekszünk magokat, palántákat is kiosztani a rendezvényeinken megjelentek között.

Horváth Sándor időközben úgy gondolta, hogy a növények és az ember egészsége összefügg, ezért ezt jó lenne a rendezvényeinket kiteljesíteni. Már úgy állítják össze a programot, hogy annak első részében a növényvédelmi szakember tart előadást, majd egy-egy szakorvos beszél az egészségről, betegségekről, a gyógyászatról, a megelőzés fontosságáról. A végén pedig szabadon kérdezhet a közönség. A rendezvénysorozat neve így kiegészült az egészséges, emberibb környezetért jelmondattal is. Mára már kialakult egy törzsközönség, az egyes előadásokra több mint ötvenen mennek el.

A szervezők már javában készülnek a november 10-i, keddi, 150. előadásukra. A jubileumi rendezvényre meghívást kapott dr. Simon István alpolgármester is, aki kezdetektől fogva támogatója, bátorítója Horváth Sándornak és csapatának.

Az év fája és az alattomos betegségek

Az Egészséges, emberibb környezetért, a Virágos Sopronért következő, s egyben 150. eseményét november 10-én, kedden 17 órától tartják az evangélikus egyházközség gyülekezeti termében. Köszöntőt dr. Simon István alpolgármester mond. Ezt követően prof. dr. Bartha Dénes intézetigazgató, egyetemi tanár szól az év fájáról. Dr. Cseke István, a Soproni Gyógyközpont szemészeti osztályának vezető főorvosa pedig az alattomos szembetegségekről tart előadást. A megjelenteknek díszkáposzta-palántát adnak ajándékba.

Kapcsolódó cikkek