„Hihetetlen érzés itt dolgozni”
2025. 10. 29. | Köves AndreaSajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik. Sorozatunkban a városhoz kötődő, közismert emberek vallanak soproniságukról. Ezúttal dr. Krisch Andrást, a Soproni Evangélikus Gyűjtemények vezetőjét kérdeztük.
– Azért szeretem Sopront, mert minden utcája emlékeket idéz fel. Ez a város megtanított a hagyományok tiszteletére, miközben nyitott maradt a változásra és az új lehetőségekre – kezdte dr. Krisch András. – Sopron mindig is zárt és egyben nyitott város volt: falai védelmet nyújtottak polgárainak, ugyanakkor beengedték mindazokat, akik a közösség javát szolgálták. Gyermekkorom óta sokat jelent számomra a város múltjának ismerete. Könyvekből, saját kutatásaimból és nagyszüleim történeteiből épült fel bennem az a kép, amely Sopronhoz fűz. Különösen fontos számomra a hajdani német polgári kultúra, amely ma már csak töredékesen érzékelhető, de fennmaradásáért magam is igyekeztem sokat tenni az elmúlt évtizedekben. Hiszem, hogy soproni őseim büszkék lehetnek rám.
Az evangélikus közösséghez való tartozás is meghatározó számára. Ahogy fogalmazott: a város évszázadokon keresztül evangélikus fellegvár volt, amelyet még a bécsi udvarban is számon tartottak. Szívéhez közel állnak az evangélikus gyűjtemények, valamint a licista öregdiákszövetség. Kutatásai közül különösen izgalmasnak tartja a doktori kutatása témáját, az 1809-es napóleoni háborúk korszakát, amikor a kor legmodernebb serege foglalta el fél évre a várost. A francia katonák előszeretettel fogyasztották a soproni bort, innen vezetett az út másik kedvenc kutatási témájához, a bor és a kékfrankosfajta történetének vizsgálatához. A bor évszázadokon keresztül Sopron gazdaságának és jólétének egyik alapja volt, és ma is meghatározó identitáseleme.
Amikor biciklivel járja az utcákat, gyakran eljátszik a gondolattal, milyen lehetett itt az élet 100, 200 vagy 300 évvel ezelőtt. Elképzeli a piac zsivaját, az élettel teli belvárost, a kis boltok kirakatait, a lovaskocsik zörgését a macskaköves utcákon. Arra biztat mindenkit, hogy „emelt fővel” járja a várost, és csodálkozzon rá a házak homlokzataira.
Magyar és német nyelvű idegenvezetései során mindig többre törekszik annál, minthogy egyszerű útikönyvi szövegeket ismételjen. Arra vágyik, hogy a történelmet élővé tegye, és megmutassa, mit jelent Sopron szelleme a múltban és a jelenben. Büszkeséggel tölti el, hogy a legtöbb jótékonysági Rotary sétát ő tartotta, és immár négy éve tagja az 1809-es napóleoni hadjáratot kutató nemzetközi társaságnak.
Tervei is Sopronhoz kötődnek, így jövő tavasszal szeretné kiadni új könyvét, amelyben a kitelepítéssel kapcsolatos interjúk és visszaemlékezések kapnak helyet. Hisz abban, hogy ezzel is hozzájárulhat Sopron emlékezetének megőrzéséhez, és ahhoz, hogy a város története tovább éljen a következő generációk számára.
Dr. Krisch András a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett 1993-ban, a Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát, itt védte meg doktori disszertációját is. Az érettségi után szerzett idegenvezetői képesítést, aktív tagja 1993 óta a Sopron és Környéke Német Kultúrklubnak, ötödik ciklusát tölti a német önkormányzatban. Jelenleg a Soproni Evangélikus Gyűjtemények vezetője.
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
Az idei évben hétvégére esik mindenszentek és halottak napja ünnepe, így péntek–szombat–vasárnap nagy rohamra lehet számítani a soproni temetőkben és...