Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Még vontat a Sopron
A Sopron hajó (j) a közelmúltban a Kossuth-múzeumhajót Budapestről Komáromba vontatta Fotó: Kosztolicz Péter

Még vontat a Sopron

| P. Horváth László | Panoráma

Ha éppen nem vontat hajókat a Dunán a Sopron nevét viselő hajó, akkor a matrózok gyakorlatoznak rajta az újpesti öbölben. A „zuhatagok tigrisét” a Zoltán Gőzös Alapítványnak köszönhetően sikerült megmenteni.

Jelenleg is kifogástalan műszaki állapotban van az 1960-as években gyártott és a városunk nevét viselő vontatóhajó, a Sopron. A közelmúltban a Kossuth-múzeumhajót Budapestről Komáromba vontatta úgynevezett parti szemlére. A Sopron esetében ezt három évvel ezelőtt végezték el, ekkor esett át egy komoly felújításon: kicserélték a hajólemezeket, a hajócsavarokat, ismét beállították a kormánylapátot, kívül-belül teljesen átfestették, illetve átvizsgálták az elektromos hálózatot is. A munkálatok végeztével a közlekedési hatóság szigorú ellenőrzést tartott, de mindent rendben talált. 

– A Sopron hajó fő állomáshelye az újpesti öbölben lévő kikötő – mondta lapunknak Sztankó Attila, a Zoltán Gőzös Alapítvány alapítója. – Amikor éppen nem vontat más hajókat, akkor oktatási célokra veszik igénybe. Az 1600 lóerős hajót 1960-ban építették. Fő feladata az volt, hogy az Al-Duna vaskapui részén az ott közlekedő vontatóhajóknak előfogatot adjon, mivel azok önállóan a zsilip megépítése előtt nem tudtak volna feljönni – innen ered a zuhatagok tigrise becenév. Abban az időben a Sopron nagy technikai újdonságnak számított, túl azon, hogy minden fejlesztést a magyar szakemberek végeztek el, a Bakony nevű gőzös hajót „váltotta le”. Abban az időben a Mahart legerősebb és legmodernebb tagja volt, az emberek büszkék voltak rá, és szinte majd’ minden folyami hajós ezen szeretett volna dolgozni.

Az idő előrehaladtával azonban az ilyen típusú vontatók kiszorultak a Dunáról, a helyüket a kevesebb emberrel üzemelő önjárók vették át. A működtetését a folyó szabályozása, valamint a nagy emberigénye miatt – közel negyven fős legénység szolgált rajta – 2001-ben leállították. Sorsa sokáig kérdéses volt, ugyanakkor a Zoltán Gőzös Alapítványnak köszönhetően sikerült megmenteni. Napjainkban a Duna alacsony vízállása miatt szükség is van a roppant erejére, felépítése folytán ugyanis alkalmas a zátonyra futott hajók, uszályok levontatására.

A kérdésre, hogy a hajó miért kapta a Sopron nevet, Sztankó Attila így válaszolt: a gyakorlat szerint a személyhajókat általában a Duna-parti településekről nevezik el, míg a teherhajók, vontatók a nagyobb városokról kapják nevüket.

Kapcsolódó cikkek