Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Március 28-ig meghosszabbítják a korlátozásokat

Március 28-ig meghosszabbítják a korlátozásokat

| MTI | Panoráma

A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak, aminek az az oka, hogy rekordokat döntöget a halálesetek, a kórházban lévők és a lélegeztetőgépen lévők száma – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.

A miniszterelnök elmondta, hogy ehhez a rezidenseket már javarészt beoltották, és a szükséges helyekre vezényelték, most pedig a végzős medikus hallgatók következnek, akik készen állnak arra, hogy részt vegyenek a munkában.

„Jó esély van arra, hogy az iskolákat hamarosan újra lehet nyitni, és arra is jó esély van, hogy szabad nyarunk legyen” – mondta a kormányfő.

A szolgáltatások vannak a legrosszabb helyzetben: a boltok, amelyeknek be kellett zárniuk; a szépségápolási szolgáltatások, a fodrászatok. Számukra is igyekszik a kormány bértámogatásokat nyújtani – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: úgy látják, hogy az oltások számának növelése jelenti a megoldást a vírus terjedésének megakadályozására. Minden héten négyszer-ötször több embert oltanak be, mint az előző héten – hangsúlyozta.

Mivel március 15-én lezárult a nemzeti konzultáció, Orbán Viktor felkérte az operatív törzs tagjait, hogy készítsék el a nyitás lépéseit - a válaszokat figyelembe véve. „Már a nyitási tervvel készülünk” – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök azt mondta, egyelőre nem tud pontos dátumot mondani, hogy mikortól következhet be a nyitás első lépése, ez a beoltottak számától függ.

A tervek szerint a jövő héten fognak döntést hozni arról, hogy milyen szabályok vonatkoznak majd a húsvéti időszakra.

Húsvétkor más szabályoknak kell érvénybe lépniük, hiszen ilyenkor az emberek útra kelnek, meglátogatják a rokonaikat, meglocsolják a lányokat, asszonyokat. Ezért át kell gondolni, hogy erre most biztonságosan van-e lehetőség – fogalmazott Orbán Viktor.

Akik átestek az oltáson vagy a fertőzésen, engedményeket kapnak.

Ezen a héten Magyarországon a beoltottak száma eléri az egymillióhatszázret, és mivel már több mint félmillióan átestek a fertőzésen, közel kétmillió ember védett. Ők valószínűleg hamarosan engedményeket kapnak – mondta a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkek