Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Lejárt pénzzel csapták be

| Cziráki Viktória | Panoráma

Forgalomból bevont román lejjel károsított meg egy ismeretlen egy Sopron környéki férfit. Szép dolog segíteni, de ne legyünk naivak!

Kifogyott a benzin, és leállt az autó, az út szélén integetve erre hivatkozva állított meg segítséget kérve egy ismeretlen férfi egy autóst. A jó szándékú férfi segíteni próbált, felajánlotta, hogy elviszi a következő benzinkútig az állítólag „pórul járt” szélhámost, ám az azt mondta, nincs forintja, csak román leje, így amíg be nem váltja, nem tud tankolni. A leintett autós nem tudott másként segíteni, minthogy beváltotta a lejt több tízezer forintra. – Talán mondani sem kell, hogy hiába volt a jó szándék, átverték a naiv sofőrt – mondta a Soproni Témának Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó.  

Másnap a pénzváltónál kiderült, az ezer román lej semmit sem ér, azt ugyanis már 14 éve, 2005-ben végleg kivonták a forgalomból.

– Mindig legyünk éberek, és egyből legyen gyanús, ha a bajba jutott ember nem éri be kis segítséggel! – folytatta az őrnagy. – Természetesen segítsük a bajba jutottakat az észszerűség határain belül. Ilyen esetben például ajánljuk fel, hogy elvisszük a kútig, vagy tankoljunk a kannába egy-két ezer forint értékben. Ha valóban rá van szorulva, ezt elfogadja az ember. Ezen kívül tanulság lehet, hogy ne váltsunk át olyan pénzt, amit nem ismerünk!

Kapcsolódó cikkek