Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kilátás a Kecske-hegyről
Az új kecske-hegyi kilátó építését tavaly ősszel kezdték. A múlt heti átadáson részt vett Kárpáti Béla, dr. Sándor Gyula és Petényi Mirkó is. Fotók: Filep István

„Biztosítsunk vonzó helyszíneket az aktív turizmusnak!”

Kilátás a Kecske-hegyről

| Etzl Edgár | Panoráma

Megújult a kecske-hegyi kilátó. A Tómalom fürdő közelében lévő turistalátványosságot a közelmúltban építették újjá, ma már bárki megcsodálhatja innen a panorámát.

Az új kilátó tetejére 56 lépcső vezet, 11 méter magasról láthatunk rá Sopronra, a Dudlesz-erdőre és a Fertő tó osztrák szakaszára is. A 14 méter magas faszerkezet építését tavaly ősszel kezdték meg. A munkálatok első lépéseként elbontották a 2018 óta lezárt, régi kilátót. Speciális megoldásokra volt szükség a kivitelezés során, hiszen ügyelni kellett a környék természeti értékeinek védelmére, a kilátó pedig csak korlátozottan közelíthető meg járművel.

– Fontos, hogy vonzó helyszíneket biztosítsunk az aktív turizmusnak, hiszen így nemcsak a város környékéről, de a messzebbről érkező vendégek is megismerhetik a Fertő-táj természeti értékeit – mondta Kárpáti Béla, a beruházást vezető Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.


– A kilátók sokakat motiválnak arra, hogy kimozduljanak és természetközeli helyeken kapcsolódjanak ki. Nem pontszerű, hanem hálózatos fejlesztésekben gondolkodunk, hogy a természetkedvelő kirándulók nagy választékból állíthassák össze úti céljaikat – hangsúlyozta Petényi Mirkó, az országos hatáskörű Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója.

Dr. Sándor Gyula, a kilátót kezelő Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója hozzátette, a társaságuk mind a tíz kilátója használható állapotban van, karbantartásuk folyamatos.


Mint arról korábban beszámoltunk (Új kilátó épül a Kecske-hegyen, Soproni Téma, 2022. január 19.), a kilátó egy nagyobb turisztikai projekt része, építése Európai Uniós támogatásból és saját forrás bevonásával valósult meg, melyhez a Soproni Városszépítő Egyesület, a Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. járult hozzá. Az összesen közel 530 millió forintos összköltségű beruházás során a Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálásában elkészül a Sopront és Harkát összekötő, valamint a Nemeskúti útnál található 4 kilométeres kerékpárút. Mind a két helyszínen felújítják a burkolatot, és újabb pihenőket hoznak létre. Madárlest alakítanak ki a Fertő tó nádasában, ahol biztonsággal kiköthetnek a vezetett kenus túrák résztvevői. A Ciklámen tanösvény bekerül a Digitális Vándor alkalmazásba, és játszótéri elemmel bővítik a Lövér Alpin Parkot.

Gyalog a kilátóra: A kecske-hegyi kilátót a Tómalom fürdőtől érdemes megközelíteni. A fürdő bejáratával szemben lévő erdei úton elindulva a kirándulók eljutnak az üdülőépülethez, innen tovább haladva, nagyjából 150 méter múlva kell jobbra fordulni, ahonnan 15 perc sétával érhető el a Kecske-hegy.

Kapcsolódó cikkek