Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Jótékonysági séta
Dr. Krisch András a napóleoni francia megszállásról mesélt a hétvégi Rotary-sétán Fotó: Németh Péter

Az adományokból defibrillátorokat vásárolnak

Jótékonysági séta

| Köves Andrea | Panoráma

A napóleoni háborúk idején városunkban állomásozó francia katonákról és a kékfrankos legendájáról is hallhattak érdekességeket a Rotary Club Sopron hagyományos jótékonysági sétájának résztvevői a hétvégén.

– Az első séta 1993-ban indult útjára, akkor a sopronbánfalvi karmelita kolostorhoz vezetett az út, hogy az akkor még ott működő szociális otthont támogassa a jószolgálati szervezet – idézte fel a kezdeteket az egyik szervező, Perkovátz Tamás. Azóta minden évben október 23-án vagy az ahhoz közel eső hétvégén indul útnak a séta, amely minden alkalommal más-más tematikához kötődik, és más-más jótékonysági célt tűz ki maga elé.

– Idén a séta bevételét életmentő eszközök beszerzésére fordítjuk – emelte ki ­Molnár Tibor, a klub soros elnöke. – Mivel itt jelentősebb összegről beszélünk, így a mostani támogatás egy részét képezi majd a szükséges kiadásnak. Defibrillátorokat szeretnénk elhelyezni a Fertő-parti kerékpárút mentén, ennek jegyében az összes idei jótékonysági rendezvényünk ezt a nemes célt szolgálja majd.

Az elnök szerint a séták igazi közösségkovácsoló erővel bírnak: nem csupán a szervezet tagjait mozgatják meg, hanem számos pártolót is, akiknek fontos a város történelmének mélyebb megismerése, illetve a jótékonykodás.

– Az idei sétán a 210 évvel ezelőtti francia megszállásról emlékeztünk meg, így ennek jegyében a Széchenyi térről indultunk a Petőfi téren át a Templom utcán keresztül a Fő térre – mesélte dr. Krisch András, a séta vezetője. – Szó esett arról is, hogy mit jelentett a város életében a francia katonák jelenléte, a beszállásolásokról, az ellátásokról, a fejadagok szabályozásáról és a kor színvonalához képest modern egészségügyi hálózatról is.

A sétán több tucatnyian vettek részt. A rendezvény, mint mindig, ezúttal is a Perkovátz–Dömötöri teraszon ért véget, ahol finom pogácsa, zsíros kenyér és meleg italok várták a rotarystákat és vendégeiket.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek