Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Integráció a mindennapokban
Az Eötvös-iskola 12 osztályába összesen 330 diák jár, az egészségügyi osztályban tanulók a 13. és 14. évfolyamban is folytathatják a képzést – hangsúlyozta Gottschling Gábor

Integráció a mindennapokban

| Bertha Ágnes | Panoráma

Sopron iskolaváros: az alapfoktól a felsőoktatásig minden intézménytípus széles palettán képviselteti magát. Sorozatunkban a város iskoláit mutatjuk be, történelmüket, jelenüket és terveiket, valamint a diákok azt is megosztják az olvasókkal, miért is jó az adott intézménybe járni.

A Deák tér és a Gyóni Géza utca sarkán áll a soproni protestáns alap- és középfokú oktatás harmadik bázisa: az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium.


– Iskolánkban jelenleg évfolyamonként három osztály működik: két gimnáziumi és egy egészségügyi szakgimnáziumi – tudtuk meg Gottschling Gábortól, az intézmény igazgatójától. – Az „A”-k a nagyobb létszámú gimnáziumi képzésű osztályok, évek óta stabilan, teljes létszámban – 35 fővel – működnek. Kisebb létszámúak a „C”-s gimnáziumi osztályok, ide várjuk és fogadjuk a sajátos nevelési igényű diákokat. A hagyományosnak mondható egészségügyi szakgimnáziumi osztályunk pedig a „B”, ennek a képzési formának a folytatásaként idén szeptembertől elindult az érettségire épülő gyakorló ápolói képzés a 13. évfolyamban, majd a 14.-ben diákjaink megszerezhetik az ápolói képzettséget is. A képzésben résztvevők heti két napot töltenek az iskolában, itt folyik az elméleti oktatás, majd három napon a kórházban végzik a gyakorlatot. Ezt a képzésünket a jövőben is szeretnénk megtartani és fejleszteni.

Gottschling Gábor
A növekvő létszámhoz alkalmazkodva folyamatosan bővül az intézmény: 2004-ben a tetőtér beépítésével új tantermeket alakítottak ki, majd két szintén négy öltözőt hoztak létre. Az idei tanév nagy beruházása 2018 elején kezdődik: a tornaterem tetejét szeretnék beépíteni és közösségi térré alakítani.


– Jelenleg 330 tanulónk van, kollégáimmal együtt nagyon büszkék vagyunk a jelenlegi és régi diákjainkra. Oktatásukat–nevelésüket a 40 fős összetartó és jól képzett tantestület mellett két gyógypedagógus, iskolalelkész és pszichológus is segíti – tette hozzá Gottschling Gábor. – A hetet az iskolalelkész szervezésében közös áhítattal kezdjük a tornateremben, itt elhangzanak a heti tervek, az esetleges dorgálások és a gyakori dicséretek is.

Németh Laura 9.a: Szeretem ezt az iskolát, mert kicsi, családias, mindenki ismer mindenkit, nem érzem úgy, hogy csak egy vagyok a sok közül: a tanáraink is névről ismernek bennünket. A tavalyi nyílt napon nagyon jó benyomást tett rám az iskola, a diákok és a tanárok is kedvesek, segítőkészek voltak. Nagyon örültem, hogy felvettek, és annak is, hogy a véleményem azóta sem változott meg, mióta idejárok: a tanárok hitelesek, ahogyan bemutatkoztak, azt „hozzák” a mindennapokban is.

Törtéenelem

Az Eötvös-iskola épületét 1932-ben építtette a soproni evangélikus gyülekezet, kezdetben elemiként, majd polgári népiskolaként, 1957-ig középfokú tanítóképzőként működött, majd gimnáziumi oktatás vette kezdetét. 1971-től kezdődött az egészségügyi képzés, majd 1992-től – a közben szünetelő – gimnáziumi képzés is újraindult. Az iskola 1996. július 1-jén került vissza a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonába. 2006 szeptemberétől folyamatosan várják a sajátos nevelési igényű (dyslexiás, dysgraphiás, dyscalculiás) diákokat gimnáziumi képzésben.

Kapcsolódó cikkek