Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Húszéves jubileum
Húsz éve fogja össze a jerevániakat a Szent Imre-plébánia – hansgúlyozta Kálmán Imre plébános

Húszéves jubileum

| Bertha Ágnes | Panoráma

A Szent Imre-templom felszentelésének 20. évfordulóját ünnepli a templom közössége és a Jereván-lakótelep augusztus 19-én, szombaton szentmise keretében.

– Hálaadás és találkozás – e mot­­tó jegyében készülünk templomunk húszéves jubileumára – tudtuk meg Kálmán Imrétől, a Szent Imre-templom plébánosától. – Az évfordulón a Jézus Szíve-templom híveivel együtt a közösség kerül a középpontba, hiszen az „élő kövek” adják templomunk lelkiségét. Hálaadással fordulunk Isten felé a templomért, amely a lakótelep és Sopron közösségéért végzett imádságunk helyszíne. Az Istennel való találkozás erőt ad, hogy a közösségünkhöz tartozókra tevékeny szeretettel tudjunk odafigyelni. 

Az ünnepi rendezvények csúcs­­­pontja az augusztus 19-i, szombaton 10 órakor kezdődő szentmise, amelyen a fő­­ce­­leb­­ráns Németh László pápai prelátus, általános püspöki helynök lesz. Koncelebrál Sopron város papsága és Turner Lajos őrkanonok, kerületi esperes, fertőd–süttöri plébános – a templomépítő plébános, akinek Sopron városa 2011-ben Sopron Emlékérmet adományozott a város és a plébánia közösségéért végzett munkájáért.

– Plébániánk kiegyensúlyozott működése önkénteseink alázatos munkájának köszönhető, azoknak, akik segítenek a templom díszítésében, takarításában, a plébánia kertjének ápolásában, a liturgikus fe­­la­­datokban, a szervezésben vagy a rászorulók ellátásában – hangsúlyozta Kálmán Imre. – Templomunkban a családokat szeretnénk a hit útján kísérni és ezzel minden korosztályt megszólítani. Nagy öröm a húszéves jubileumi évben, hogy közösségünkben papi hivatás sarjadt: Hencz Márton szeptemberben kezdi meg teológiai tanulmányait a győri szemináriumban. Családja és az egyházközség támogatására mindig számíthat.

Az ünnep másik jelentős eseménye Madarassy István szobrászművész, a templom ötvösművészeti tárgyainak alkotója – aki „Tűzecsettel festett” szoborképeiről ismert világszerte – kiállítása az aulában, amely „Szentföldi képek” címmel rajzaiból nyújt válogatást.

Díszkivilágítás az ünnepre

A Szent Imre-templom építése 1994. október 14-én kezdődött, dr. Pápai Lajos megyéspüspök november 5-én megáldotta és elhelyezte az alapkövet. A templombelsőben az oltár felett elhelyezték Somogyi-Soma László képzőművész táblaképét, amely Szent Imrét ábrázolja Szent István és Boldog Gizella társaságában. Az ő munkája a szentélyt díszítő feszület is, melyet II. János Pál pápa áldott meg győri látogatásakor. A templomot 1997. augusztus 20-án dr. Pápai Lajos szentelte fel. A város támogatásával pár éve elkészült az épület melletti parkoló és a járda is, az ünnepre pedig díszkivilágításba borulhat a Szent Imre-templom. 

Kapcsolódó cikkek