„A hűség az egyik legszebb erény”
2025. 12. 10. | Bertha ÁgnesA soproniak számára a hűség nap elismerése városiasságunknak, magyarságunknak, ráadásul idén advent 3. vasárnapjára esik. A hűség és a várakozás kapcs...
„1952-ben születtem Sopronban. Érettségi után különféle tájakra vezetett utam. Barangolásaim eredménye: népies ritmus és egyszerű valóságlátás, írásaim vidéki napilapokban jelentek meg. 1973-ban Tűnődések című prózai munkámmal a megyei Felszabadulási Pályázaton díjat nyertem…” – írta magáról Huszár László, akit a Kisalföld című napilap olvasói feleségével, H. Nagy Cecíliával együtt 2014-ben Az év emberének választottak.
„Életem ars poeticája az volt és ma is az, hogy mindig magam akartam lenni, talán így született meg az alábbi kis kroki is: Mi akarsz hát lenni, kérdi anyám hévvel, Huszár leszek anyám, László keresztnévvel” – nyilatkozta lapunknak 2013-ban.
Tizenhat éven át szerkesztette, sőt ha kell, írta is a Balfi Híreket. Költőként, népművelőként, újságíróként egyaránt a helyi kultúráért dolgozott. Feleségével együtt szervezte a balfi József Attila Művelődési Ház programjait, hogy a helyi, a hazai és az egyetemes értékek egyaránt a legmagasabb szinten legyenek jelen rendezvényeiken.
Ha valakire, akkor rá minden bizonnyal igaz, hogy Huszár László a klasszikus népművelők utolsó, nagy mohikánja volt, aki lassan már tíz éve nincs közöttünk, hisz 2016. október elsején hunyta le örökre a szemét. „Egyszer minden és mindenki költészetté válik”, olvasható egykori munkahelyének, a balfi József Attila Művelődési Háznak a falán lévő emléktábláján, melyet a Balf Alapítvány jóvoltából nyolc évvel ezelőtt avattak föl.
Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás
Játékunkban egy neves épületről vagy köztéri alkotásról mutatunk be részletet, olvasóinknak pedig az a feladatuk, hogy a részletből felismerjék az egészet, és megírják nekünk, melyik alkotást rejtettük el. Azok között, akik a helyes megfejtést május 28-ig beküldik a Soproni Téma, 9400 Sopron, Liszt Ferenc utca 1. vagy a szerkesztoseg@sopronitema.hu e-mail-címre, ajándékot sorsolunk ki. Május 7-i rejtvényünk megfejtése: Huszár László emléktáblája Balfon, megfejtőnk: Sarang István, Sopron, Aranyhegy utca.
A soproniak számára a hűség nap elismerése városiasságunknak, magyarságunknak, ráadásul idén advent 3. vasárnapjára esik. A hűség és a várakozás kapcs...