Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Fagyból a tavaszba
Életkép a Soproni Ünnepi Hetek idejéből, 1963

Klímaváltozások a vasfüggöny mellett 1945–1988

Fagyból a tavaszba

| Munkatársunktól | Panoráma

Harminc éve, hogy 1989. augusztus 19-én a Magyarországon a nyugatra jutás reményében várakozó NDK-sok áttörték a határt Piusz-pusztánál, meg sem várva a páneurópai piknik kezdetét. A Soproni Téma sorozatában dr. Tóth Imre történész, múzeumigazgató idézi fel a piknikhez vezető út történelmi hátterét.

1.

Az 1945 utáni, minden addiginál korlátozóbb és tiltóbb határ a puszta létében is súlyos árnyékot vetett az itt élők életére. Az ország határszakaszának egyhetedét kitevő nyugati határon zajlott a határsértések fele, a „káros politikai tevékenységnek” pedig 93 százaléka. Emiatt 1947-től megerősítették a határt, majd döntöttek annak „résmentes” lezárásáról. 1950-től a határ két oldalának lakossága közötti személyes érintkezés és a turistaforgalom szinte teljesen megszűnt, és konfrontációs zóna született. Máról holnapra kémgyanússá váltak, akiknek nyugati kapcsolataik voltak, és a hidegháborús hisztéria országos hullámverései is magasabbra csaptak.

Az operatív szerveknek erős fejfájást okozott, hogy a nyugati személyforgalom a megyén haladt keresztül. A határ osztrák oldalán főleg kisparaszti birtokosok, az akkori propaganda szóhasználata szerint „kulákok” éltek, akik állítólag hangulatkeltést folytattak a Magyar Népköztársaság ellen. Megfoghatatlan, hogy a helyi kocsmai és utcai morgolódásoknak milyen magyarországi állambiztonsági kockázata volt. Az már inkább, hogy a nyugati sajtóbefolyás élénkebb volt, mint az országban máshol. A szigorú határzár persze nemcsak a külső veszély elhárítását, hanem a béketábor önkényes elhagyásának megakadályozását is szolgálta. Az átmeneti enyhülés miatt 1956 májusában aknamentesítték a műszaki zárat, majd megkezdték az elbontását is. Ezt a forradalom után a menekülthullám feltartóztatására visszaállították. A holt határon a ‘60-as évek elejétől vált érzékelhető a változás.

A „Párt és a Kormány politikája következtében kialakult kedvező légkör” lehetővé tette, hogy nyugati turisták utazási könnyítéssel jöhessenek az országba. 1963-ban a Soproni Ünnepi Hetek meghívójával a zsebben egy napra vízum nélkül lehetett átruccanni a határon. Meghívót pedig majd‘ minden osztrák utazási irodában lehetett kapni, nem csoda hát, hogy a határállomáson kígyózó sorok várakoztak, hogy 20 schilling lefizetése után felemelkedjen a piros–fehér–zöld sorompó. Az 1960-as évek végére az aknamező helyén jóval humánusabb elektromos jelzőrendszert telepítettek, 1968-ban pedig feloldották a határövezetet, és az elválasztó zóna 2 kilométeres határsávra olvadt. Az 1970-es években az új átkelők megnyitása, a meglévők modernizálása, majd a vízumkényszer megszüntetése is napirendre került. A hazai vezetés tartózkodó volt, mondván: a magyarországi infrastruktúra nem felkészült az utazók fogadására.

A valóságban az állambiztonsági szervek felkészültségével is probléma volt, de miután Ausztria 3000 millió dolláros hitellel támogatta a magyar turizmus fejlesztését, nem lehetett tovább nemet mondani. Talán különös, de az NDK vezetése már ekkor komolyan aggódott, és fontolgatta a Magyarországra irányuló forgalom korlátozását. A magyar hatóságok megosztották a tapasztalataikat a Stasi vezetőivel is, akiknek alighanem borsódzott a háta, amikor azt olvasták, hogy a szocialista országokból érkező állampolgárokkal több a baj, mint a nyugatiakkal.

(Folytatjuk.)

Kapcsolódó cikkek

Másoknak világítanak

Másoknak világítanak

2018. 12. 19. | Madarász Réka

Rácz Tamás és felesége, Krisztina gyengén látók, így az ünnep fényeiből keveset tapasztalnak. A család mégis ugyanolyan örömmel és lelkesedéssel készül a karácsonyra, mint bárki más.