Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Értesítést küld a NAV

| Munkatársunktól | Panoráma

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van – közölte a NAV.

A kivonat elején mindenki megtalálja a legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.
Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint – jegyezték meg.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kivonat mellett az adózó késedelmipótlék-értesítőt is kap, amennyiben fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és emiatt ötezer forintot elérő pótléka keletkezett.

Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket többféle módon is rendezhetik: csekken, átutalással, bankkártyával vagy esetleges többletük átvezetésével. Túlfizetés esetén a 1817-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.

Fontos tudni, hogy akik elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, továbbá akik önként választják a kapcsolattartás elektronikus útját, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.

A NAV azt tanácsolja, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenki hasonlítsa össze a saját nyilvántartásával. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon, a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül vagy írásban lehet.

Kapcsolódó cikkek