Egyszerre ismerős és új arc
2026. 06. 24. | Köves AndreaSajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
– A közelmúlt egyik legismertebb történelmi eseménye zajlott ezen a helyen harminc évvel ezelőtt – mondotta dr. Fodor Tamás polgármester a Páneurópai Piknik Emlékparkban épülő látogatóközpont sajtóbejárásán, amelyen részt vett dr. Simon István alpolgármester is.
– A pikniket és a határáttörést követően nem egészen három hónap múlva leomlott a berlini fal, összeomlott a kommunista világhatalom, véget ért a vasfüggöny korszak, amely egykoron itt is húzódott – emlékeztetett a polgármester. – Magyarország pedig elindulhatott a szabad, polgári demokrácia útján.
A történelmi esemény színhelye ma kedvelt turistacélpont, az egykori keletnémet menekülteknek és rokonaiknak egyfajta zarándokhely. Itt található Magyarország első rendszerváltozással kapcsolatos köztéri alkotása, nevezetesen Melocco Miklós és Párkányi Péter Áttörés címet viselő szoborkompozíciója.
– A helyszín történelmi jelentőségét jelzi, hogy megkapta az Európai Örökség címet – mondotta Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány titkára.
– Az elismerést korábban olyan helyszín kapta meg, mint például az egész kelet-európai rendszerváltás bölcsője, a gdanski hajógyár, ahol a Nobel-békedíjas Lech Walesa megalapította a Szolidaritás nevű szakszervezeti mozgalmat.
– Az emlékpark területén azzal a céllal építünk mintegy 400 millió forintból egy több mint háromszáz négyzetméteres látogatóközpontot, hogy a helyszínen minél többen megismerhessék az 1989-es történelmi eseményeket. A jubileumi évforduló kapcsán ezzel a létesítménnyel is csatlakozunk a kormány „30 éve szabadon” programjához – tudtuk meg a polgármestertől.
Az emlékpark területén egy úgynevezett „időkapu” is idézi majd az egykori vasfüggönyt és az emlékezetes 1989-es határáttörést.
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
Közel 250 fa műszeres vizsgálatát végzi el a napokban a Soproni Városüzemeltetési Kft. zöldterület-gazdálkodási divíziója – tette közzé Facebook-oldal...